„ACÉL A SZÍV!”
Triscsuk Krisztina a Kohásznál folytatja
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatánál folytatja pályafutását Triscsuk Krisztina. A 29 éves, több poszton bevethető válogatott játékos a szezon végéig írt alá megállapodást együttesünkkel, melyben akár már holnap, a Vác elleni hazai találkozón pályára is léphet.
Új játékossal erősítette meg keretét ma délelőtt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese. Mint azt Szemenyei István ügyvezető megerősítette, Dunaújvárosban folytatja pályafutását Triscsuk Krisztina, akivel a hét elején bontott szerződést az Érd csapata. A 29 éves, több poszton is bevethető válogatott játékos a szezon végéig kötelezte el magát együttesünkhöz, s ma már be is kapcsolódik a Kohász csapatának munkájába.
Mint azt együttesünk ügyvezetője kiemelte, Triscsuk Krisztina leigazolásából a Kohász gárdája, a magyar válogatott, valamint maga a játékos is profitálhat, s a kiváló játékos érkezésétől egyértelműen azt várják, hogy még szilárdabbá és egységesebbé váljon a Kohász kézilabdázóinak játéka. Szemenyei István elmondta, hogy a csapatot sújtó sajnálatos sérülések miatt egyébként is tervezték még egy játékos leigazolását, s a válogatott kézilabdázó sajátos helyzete végül lehetőséget teremtett számukra arra, hogy egy sokoldalú, jó kézilabdázóval erősítsék meg a Kohász játékoskeretét. Triscsuk Krisztinát az együttes ma délutáni edzése előtt mutatják be társainak, majd azonnal be is kapcsolódik a közös munkába, s ha Mátéfi Eszter vezetőedző úgy ítéli meg, akkor a holnapi, Vác elleni mérkőzésen már be is mutatkozhat együttesünkben.
További hírek
Training matches to stay in shape
2021. Dec. 10.The adults play three training matches within a week.
We stood a chance only for 30 minutes
2021. Nov. 17.DKKA did well in the first half, but in the end we suffered an eight-goal defeat as the guests of DVSC.
We got an opponent in the Hungarian Cup
2021. Nov. 16.In the Hungarian Handball Association, the clashes of the 4th round of the Hungarian Cup was drawn.
Triumph of heart and will; four out of four!!
2021. Nov. 13.Our team turned the table and despite being down with four, at the end they gained a 28-26 against county rival, Alba FKC.
Back on track, another two points in the pocket!
2021. Nov. 06.In an exciting clash, our team gained a 25-23 success in the Hungarian league against MTK thanks to the stable defense and brilliant saves of the goalkeepers throughout the match.