„ACÉL A SZÍV!”
Az utolsó hazaira várva
Az MTK elleni bajnoki mérkőzéssel folytatja a bajnoki csatározásokat ma este csapataunk, mely a két pont megszerzésének a reményében látja vendégül fővárosi ellenfelét az esztendő utolsó hazai bajnoki találkozóján.
Újabb hétközi forduló vár ma kézilabdázóinkra, akik este hat órától az MTK együttesét látják vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Ellenfelünk jelenleg a tizedik helyen áll a tabellán négy szerzett ponttal, ráadásul javuló formát is mutat, ugyanis a Szeged, valamint a Mosonmagyaróvár elleni döntetlent követően a hétvégén már első győzelmét is megszerezte, miután 25-23-ra legyőzte hazai környezetben a Vác gárdáját.
Ami viszont a mieinket illeti, Mátéfi Eszter tanítványai ma este játsszák a 2014-es naptári év utolsó hazai összecsapását, ezért mindenképpen szeretnének győzelemmel elbúcsúzni szurkolóiktól, ám mint azt vezetőedzőnk elmondta, ez egyáltalán nem lesz egyszerű feladat.
- Az idei év utolsó bajnoki hazai meccsét játsszuk ma, hiszen a következőre csak január 10-én kerül majd sor a Mosonmagyaróvár ellen, éppen ezért az a célunk, hogy sikerrel kedveskedjünk azoknak, akik kilátogatnak ma a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. Ugyan az MTK jelenleg csak a tizedik a táblázaton, mégsem vár könnyű találkozó ránk, mert a fővárosiak rutinos kézilabdázókat szerepeltetnek, ráadásul vasárnap már megszerezték első sikerüket is a váciak ellen. Ellenfelünk játékát kemény védekezés jellemzi, míg aktuális ellenfelüket igyekeznek megfontolt támadójátékkal kibillenteni. Beálló poszton erősek, s akadnak játékosaik, akik kívülről is jól lőnek, így hiába állnak csak a tizedik helyen, oda kell figyelni rájuk. Azt gondolom azonban, hogy hazai környezetben kötelező érvényű számunkra a győzelem megszerzése, de ehhez a gólerős támadójáték mellett szükség lesz arra is, hogy a védelemben és kapusposzton is jól teljesítsünk. Remélem, hogy sok szurkoló kilátogat majd az év utolsó hazai mérkőzésére, s buzdításukkal segítenek nekünk abban, hogy megszerezzük a győzelmet.
További hírek
It was not our day
2019. Apr. 13.Weak performance both in attack and defending resulted a defeat against MTK Budapest.
We kept both points home
2019. Apr. 06.After a forgettable first period we gained an easy victory against Eszterházy SC tonight.
Another FTC victory against us
2019. Mar. 30.Despite the good first half from our team, Ferencváros used their chances better in the second one which resulted a comfortable ten-goal victory for them.
Excellent home victory
2019. Mar. 27.With a focused play our team gained an important win against Kisvárda KC.
A clear Győr win
2019. Mar. 06.We suffered an 11-goal-defeat in the league at the title holder's place.