„ACÉL A SZÍV!”
Győzelem a Fehérvár ellen
Hétgólos, 31-24-es győzelmet aratott a Fehérvár KC elleni felkészülési találkozón csapatunk a sportcsarnokban ma délután. Együttesünk a félidei szünetre már négyfás előnnyel vonulhatott, s bár innen még egyszer felállt a vendégcsapat, a meccs vége már nem tartogatott izgalmakat.
Újabb edzőmérkőzést játszott ma délután felnőtt együttesünk, mely a válogatottjait szintén nélkülöző Fehérvár KC ellen lépett pályára a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Az összecsapás nagy iramban, változatos játékkal kezdődött, hiszen a mieink három találatára öttel válaszoltak a vendégek, így igen hamar időt kellett kérnie Mátéfi Eszter vezetőedzőnek (3-6). A rövid pauzát követően a Kohász pillanatai következtek, így a 18. percben már a vendégeken volt az időkérés sora (10-9). A folytatásban stabilizálta védekezését együttesünk, melyben Ferling, Azari és Vincze vitte a prímet a góllövésben, így a félidei pihenőre 17-13-as előnnyel vonulhatott csapatunk.
A térfélcserét követően már öt találattal is vezetett a Kohász, mikor magukra találtak a fehérváriak is, s több kihagyott hazai helyzetet is góllal büntetve minimalizálták hátrányukat (21-20). Egészen az 50. percig úgy tűnt, hogy izgalmas végjáték vár a meccsre kilátogató drukkerekre, ám a hajrában sokkal pontosabb DKKA - ismét feljavuló támadójátékának köszönhetően – végül 31-24 arányban behúzta újabb felkészülési találkozóját is.
Az összecsapás után elégedetten nyilatkozott Mátéfi Eszter vezetőedző is, aki szerint maximálisan elérte a célját csapata újabb felkészülési mérkőzése.
- Nagyon hasznos volt a mai találkozó, melyen ugyan mindkét gárda nélkülözte válogatottjait, de így is sikerült elvégezni azt a munkát, amit előzetesen elterveztünk. Jól szolgálta a felkészülésünket a mérkőzés, különösen azért, mert a pályára lépő összes játékos megoldotta azt a feladatot, amit kértünk tőlük, s ez mindenképpen biztató a jövőre nézve, hiszen ezzel ők is bizonyítják, hogy lehet rájuk számítani, amikor arra szükség van.
DKKA – Fehérvár KC
31-24 (17-13)
DKKA: Triffa, Azari 3, Takács D. 1, Takács B. 4, Ferling 9, Kamper 3, Vincze 6. Csere: Nagy É. (kapus), Gera 1, Rádl, Hanusz, Hosszu 2, Berta 1, Ferenczy, Ács 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Fantastic win against the county rival!
2020. Jan. 10.Girls of DKKA did not give it up for a second, turned the game at the very end and this led to a beautiful victory.
According to the odds
2020. Jan. 05.We could keep up the pace with ETO for a little more than 20 minutes, but mistakes in attack cost us the game, the CL title holder got a comfortable 11-goal-victory.
Nice farewell from 2019
2019. Dec. 29.Adult team of DKKA closed the year with an eleven goal victory against Szent István SE.
Still there are some question marks
2019. Nov. 27.Mátyás Gábor has been announced recently as the new executive director of our Academy after Zsolt Nyakacska has resigned from this position not long ago. The aim is to guarantee the best conditions and environment for the handball players to train.