„ACÉL A SZÍV!”
Magunknak is bizonyítottunk
A jó védekezésben, kapusteljesítményben, s az egységes csapatjátékban látta a vasárnapi bravúros siker kulcsát együttesünk kapitánya. Ferling Bernadett érthetően boldog volt a siófoki győzelmet követően, ám fél szemmel már a hétvégi bajnoki felé kacsintgat.
Mint arról beszámoltunk, remek győzelmet aratott vasárnap este csapatunk, mely a bajnoki tabella harmadik helyén álló Siófok otthonából hozta el a két pontot egy végletekig kiélezett, fordulatos összecsapás végén. Mátéfi Eszter tanítványai 21-20-as sikernek örülhettek a Balaton partján, mellyel nem csak visszavágtak ellenfelüknek a bajnokság első fordulójában elszenvedett hazai vereségért, hanem pontszámban be is érték riválisukat.
A találkozó után elsősorban az egységes játékot, védekezést és Triffa Ágnes kiváló kapusteljesítményét emelte ki az együttes vezetőedzője, s hasonlóan vélekedett Ferling Bernadett csapatkapitány is, aki érdeklődésünkre elárulta, hogy mi is adott számukra extra motivációt ahhoz, hogy sikerrel vegyék a forduló rangadóját.
- Nagyon bántott minket, hogy a bajnokság elején elvitte a két pontot ellenfelünk a Dunaújvárosi Sportcsarnokból, s ahogy közeledett a meccs, egyre inkább érezhető volt, mindenki úgy készül, hogy visszavágjunk nekik a dunaújvárosi vereségért. Az sem volt ráadásul mellékes, hogy rendkívül szoros az élmezőny, így nagyon fontos volt a siker megszerzése a négy közé jutás miatt is.
A Kohász csapatkapitánya elárulta, hogy azt kapták a mérkőzéstől, amire számítottak, hatvan percen át tartó hatalmas küzdelmet, s rengeteg izgalmat.
- Azt már a mérkőzés előtt tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, mert a Siófoknak nagyon jó csapata van, s ilyen szempontból be is jött, amire készültünk, mert egy borzalmasan nehéz meccset játszottunk. Egy igazi rangadó volt, igazából túl szép játék egyik oldalon sem láthattak a drukkerek, viszont nekünk akadt egy olyan időszakunk a második félidő elején, amikor kimondottan jól játszottunk, s állva hagytuk a Siófokot. A hazaiak azonban nem adták túl könnyen magukat, felzárkóztak sőt, még a vezetést is átvették, ám a hajrát jól bírtuk idegekkel, s így talán még jobban örültünk a győzelemnek, hiszen egy rendkívül kiélezett véghajrát sikerült sikerrel megvívnunk.
Ferling Bernadett elmondása szerint a jó védekezés és kapusteljesítmény volt a győzelem kulcsa, s az, hogy a hajrát annak ellenére is bírták erővel, hogy a héten többen is betegséggel bajlódtak a csapatból.
- Óriási küzdelem volt, nagyon sokat dolgoztunk, s a védekezésünk és a kapusteljesítményünk adott egy olyan alapot, amitől magabiztosak lettünk és meg tudtuk nyerni a meccset. Pedig nem volt egyszerű a helyzetünk, mert a héten elég sok minden akadályozta a felkészülésünket, többen is betegséggel bajlódtak, de Úr doktor nagyon jó munkát végzett, mindenki játékra kész volt a rangadóra, Mátéfi Eszter is sokat cserélt, így erővel is jól bírtuk a meccset. Emellett magunknak is bizonyítani akartunk, hogy meg tudunk nyerni egy ilyen végjátékot, mert a tavalyi csapat sokszor nyert ilyen helyzetben, viszont idén ez még nem sikerült, idáig. Kellett nekünk nagyon ez a győzelem, szereztünk ezzel egy jó adag önbizalmat, meg egy kisebb nyugalmat is, mert nagyon sűrű a mezőny, s minden szerzett pontnak hatalmas értéke van a négy közé jutás szempontjából. Persze hátra nem dőlhetünk, mert nagyon kemény időszak elé nézünk, szombaton érkezik a Mosonmagyaróvár, mely ellen szintén a győzelem reményében lépünk pályára.
További hírek
A talented young winger joins us
2020. May. 16.As she caught the ball for the first time, she already knew she wanted to play handball forever - says the young left winger of our academy, Natalie Schatzl.
"The last Bastion" of Kohász
2020. May. 11.Despite her young age, she has already made her debut in the Champions League, but she wants to develop continuously, and Alexa Wéninger, the new goalie of our adult team, wants to achieve nice success in Dunaújváros as well.
No changes to the previously agreed conditions!
2020. May. 07.The previously agreed wage reduction for the time period of the emergency remains.
It is essential to stay strong mentally as well
2020. Apr. 29.New player of our team sees helping young people as an important task and believes that we need to be strong not only physically but also in our minds in order to succeed.