„ACÉL A SZÍV!”
Nemzetközi feladatok
Rosztovban, az EHF Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén lép pályára ma délután csapatunk.
Az Érd elleni remek sikert követően már nem a bajnokságban, hanem a nemzetközi színtéren kell helyt állnia együttesünknek. Mátéfi Eszter tanítványai ma délután helyi idő szerint öt órától (az eltolódás két óra, vagyis magyar idő szerint háromtól) ugyanis már az oroszországi Rosztovban lépnek pályára az EHF Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A találkozó finoman szólva sem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen az ellenfél remek csapatot alkot, mely jelenleg az első helyen áll hazája bajnokságában úgy, hogy tizenhat lejátszott mérkőzéséből tizenhármat megnyert, s egy döntetlen mellett két vereséget szenvedett el eddig.
Nehéz csatára, nehéz párharcra számít a DKKA vezetőedzője, Mátéfi Eszter is, akit arra kértünk a ma délelőtti edzés után, hogy tekintsen még vissza az Érd elleni összecsapásra is. A Kohász szakvezetője ezt örömmel meg is tette, ezúttal is kiemelve azt, hogy együttese küzdőszelleme hozta meg a nagyon remélt sikert.
- Óriási mérkőzésen vagyunk túl, igazi ki-ki meccs volt, amely mindkét gárda számára nagyon fontos volt a legjobb négy közé jutás szempontjából. Hatalmas dolognak tartom a két pont megszerzését, melyet annak köszönhettünk, hogy egy pillanatig sem adtuk fel a küzdelmet, s végig óriási szívvel küzdöttünk a győzelemért. Ebben rengeteget segített lelkes közönségünk is, mely a legnehezebb pillanatokban sem fordult el a csapat mellől, s komoly részük volt a győzelem megszerzésében.
Egy ilyen szép siker komoly lelki pluszt is adhat a játékosoknak, akikre vasárnap még nehezebb feladat vár a Rosztov otthonában, s tisztában van ezzel Mátéfi Eszter is, aki szerint egy kiváló csapat ellen lépnek majd pályára, ahol az a céljuk, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák hatvan percen keresztül.
- Nagy tehertől szabadultunk meg az Érd elleni győzelemmel, mert ugyan matematikailag még nem jutottunk be a felsőházba, de komoly lépést tettünk az elődöntő felé, s ez adhat most számunkra némi nyugalmat. Most azonban egy új fejezet vár ránk, hiszen az EFH Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzését játsszuk Oroszországban, ami nagyon nehéz feladatnak ígérkezik. Ellenfelünk egy kiváló erőkből álló, több válogatott játékossal rendelkező csapat, mely stabil és rendkívül gyors játékot játszik. Védőfaluk magas és mozgékony, támadásban rengeteg keresztpassz jellemi a játékukat, vagyis mindenre oda kell figyelnünk az oroszországi, valamint a hazai találkozón is. Ésszel, taktikusan kell kézilabdáznunk, a technikai hibáink számát minimalizálni kell, s el kell kerülnünk azt, hogy könnyű gólokat ajándékozzunk ellenfelünknek. Nagy kihívás előtt állunk, ám mi szeretjük ezeket, ráadásul ez a párharc remek erőfelmérő lesz csapatunk számára, melyeken lemérhetjük, hogy hol is tartunk valójában. Az mindenképpen örömteli, hogy betegeink meggyógyultak, így jelen állás szerint a lehető legjobb összeállításban várhatjuk a vasárnapi találkozót.
További hírek
It's a home game! - Support our cause!
2020. Mar. 24.It is a home game and we have show our best there!
Information
2020. Mar. 16.Dunaújvárosi Kohász Handbal Academy has temporarily suspended the full training sessions concerning all age-groups.
Breaking news - all competitions suspended!
2020. Mar. 13. #DKKA utánpótlásThe Hungarian Handball Association (MKSZ) announced drastic measurements tonight.
Decisions of MKSZ
2020. Mar. 13. #DKKA utánpótlásBelow you will find a summary about the sanctions of the Hungarian Handball Association that they made related to the corona virus situation. It concerns adult and youth matches and tournaments as well.
New prospects ahead!
2020. Mar. 11.A new group of managers assists the team of Dunaújvárosi Kohász Handball Academy, also the new coach of the first team has been appointed, Vágó Attila will be in charge from the next season on.