„ACÉL A SZÍV!”
A címvédő érkezik
Újabb komoly kihívás előtt áll együttesünk, mely szombaton este hat órától a Győr ellen húz szerelést a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Nem sikerült a legszebben csapatunk legutóbbi bajnoki találkozója, mivel Mátéfi Eszter tanítványai 38-24-es vereséget szenvedtek a Ferencváros vendégeként. Túl sokáig azonban nem nyalogathatják sebeiket játékosaink, hiszen szombaton talán még nehezebb feladat vár Triscsukékra, akik este hat órától a bajnoki és BL-címvédő Győri Audi ETO gárdáját látják vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
A Rába-parti zöld-fehérek idén is ellenállhatatlanok a honi mezőnyben: tizenkilenc lejátszott bajnoki találkozójukból tizenkilencet nyertek úgy, hogy a legkevesebb kapott gól mellett a második legtöbbet szerezték eddig az idei szezonban. Csapatunk idén egyszer találkozott eddig hétvégi ellenfelével, melytől a két gárda novemberi bajnokiján 27-19-es vereséget szenvedett idegenben, s hiába játszik ezúttal hazai környezetben a Kohász, a találkozó esélyesének ismét a győriek számítanak.
Ez nem jelent újdonságot csapatunk szakvezetőjének, Mátéfi Eszternek sem, aki mindenképpen jobb, szorosabb meccsre számít Kovacsicsék ellen, mint amilyet a Ferencváros otthonában játszott együttesünk.
- Kemény sorozat közepén vagyunk, hiszen Rosztov elleni két találkozó, majd a fővárosi bajnoki után most a Győr érkezik, majd a Magyar Kupa negyeddöntőjében ismét az FTC ellen lépünk majd pályára. Nem vagyunk tehát könnyű helyzetben, oda kell figyelnünk az erőnk beosztására, ezért is volt fontos az, hogy a Fradi elleni találkozón mindenkinek tudtam lehetőséget adni a játékra. Az eredmény persze lehetett volna lényegesen jobb is, de ismét elkövettünk húsz technikai hibát, a védekezésünk is nagyon halovány volt, s ezt az FTC könyörtelenül meg is büntette. Azzal sem mondok valószínűleg túl nagy újdonságot, hogy a Győr ellen ennél lényegesen több kell, mind mentalitásban, mind játékban komoly javulást várok a csapat tagjaitól. Hazai környezetben játszunk, elvárom, hogy mindent kiadjunk magunkból, s csapatként, valamint egyénileg is jobban teljesítsünk, mint tettük azt szerdán.
További hírek
The competition notice has been announced
2021. Jun. 17.There will be no substantial change for next season regarding the conduct of adult tournaments.
Cup winners
2021. Jun. 06.DKKA gained the first place in the League Cup with a flawless performance.
The final win is really close
2021. Jun. 01.Kozármisleny fought well in the first leg of the League Cup final, but in the second half, better and more accurate visitors made a big move towards winning the series with a confident 35-25 victory.
A victory at the end of the season
2021. May. 30.The adult team of our academy finished in the eighth place in the championship, after defeating the Érd by 36-33 in the Dunaújváros Sports Hall in the last round.
It doesn't work without defense
2021. May. 26.We suffered a surprising, but based on what we saw, a legitimate defeat in Békéscsaba.