„ACÉL A SZÍV!”
Egy döntetlen, egy vereség
Hiába remekeltek játékosaink, egy vereséggel és egy döntetlennel zárta a spanyolok elleni páros csatát a magyar női kézilabda válogatott.
Két napon belül két alkalommal is megmérkőzött az Európa-bajnoki bronzérmes spanyol csapattal a magyar női kézilabda válogatott. A két felkészülési találkozó közül az első nem hivatalos, zárt kapus összecsapás volt, melyen felemás teljesítményt nyújtott együttesünk, hiszen hiába vezetett már hat találattal is az első félidőben, a térfélcsere után a vendégek feljavultak, míg válogatottunk játéka visszaesett, így hiába szerzett nyolc találatot a DKKA kiválósága, Triscsuk Krisztina, végül a spanyolok örülhettek a kétgólos, 29-27-es győzelemnek.
Szombaton délután újra megmérkőzött egymással a két válogatott, ám ezúttal már nézők előtt, s ahogy egy nappal korábban, úgy ezúttal is hatalmas csatát vívott egymással a két együttes. Az első felvonás nagyobbik részében a mieink vezettek egy-két góllal, ám a félidei szünetre már a spanyolok vonulhattak minimális előnnyel (13-14). A második félidőben állandósult a spanyol vezetés, ám a remek lövőformát mutató Bulath Anita ellen nem volt ellenszere az ibériai egyletnek, hiszen a Kohász második félidőre beálló átlövője nyolc találatot szerzett, s elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy az utolsó másodpercekben sikerült 25-25-ös döntetlenre menteni a találkozót.
Eredmények, gólszerzők:
Magyarország – Spanyolország
27-29 (16-13)
Gólszerzőink: Triscsuk 8, Erdősi 4, Mayer 3, Tóth G. 2, Planéta 2, Kovacsics 2, Klivinyi 2, Tomori 1, Horváth B. 1, Szucsánszki 1, Bulath 1.
Magyarország – Spanyolország
25-25 (13-14)
Gólszerzőink: Bulath 8, Tóth G. 7, Triscsuk 2, Szucsánszki 2, Schatzl 2, Bódi 1, Szamoránsky 1, Kovacsicz 1, Mayer 1.
További hírek
Fantastic win against the county rival!
2020. Jan. 10.Girls of DKKA did not give it up for a second, turned the game at the very end and this led to a beautiful victory.
According to the odds
2020. Jan. 05.We could keep up the pace with ETO for a little more than 20 minutes, but mistakes in attack cost us the game, the CL title holder got a comfortable 11-goal-victory.
Nice farewell from 2019
2019. Dec. 29.Adult team of DKKA closed the year with an eleven goal victory against Szent István SE.
Still there are some question marks
2019. Nov. 27.Mátyás Gábor has been announced recently as the new executive director of our Academy after Zsolt Nyakacska has resigned from this position not long ago. The aim is to guarantee the best conditions and environment for the handball players to train.