„ACÉL A SZÍV!”
Előny a Fradinál
Az első félidőben még tartotta magát, ám végül sima, 42-30-as vereséget szenvedett a bajnoki elődöntő első mérkőzésén csapatunk a Fradi otthonában. Együttesünk harminc percig követte a taktikát, ám a térfélcserét követően visszaesett teljesítménye, amit kíméletlenül kihasználtak a házigazdák.
Első mérkőzését játszotta a bajnoki elődöntőben ma este csapatunk, mely a Ferencváros otthonában lépett pályára a két nyert találkozóig tartó párharcban. Az összecsapásnak a fővárosiak voltak az esélyesei, ám Mátéfi Eszter vezetőedző ezzel együtt is abban reménykedett, hogy sikerül szoros, jó mérkőzést játszani a zöld-fehérekkel.
A találkozó első gólját ugyan a házigazdák szerezték, ám a folytatásban nagyon sokáig inkább a mieink elképzelése szerint alakultak a dolgok. Bulath és Triscsuk gyors találataival hamar fordított együttesünk, s bár a Fradi rendre egalizált, Bulath harmadik, majd Azari első gólja után már kettővel állt jobban együttesünk a fővárosiaknál (3-5). A tízedik percig nem nagyon foglalkoztak a védekezéssel a felek, s ugyan Szarka és Tomori révén egalizálni tudott a Ferencváros, mégis Elek Gábornak kellett időt kérnie a 11. percben, mert újra átvette, s tartotta is vezetését együttesünk (7-8).
A rövid pauzát követően valamelyest javított védekezésén mindkét csapat, de továbbra is sokat hibáztak a felek, hiába rohant a Fradi, nem sikerült egalizálnia sőt, Triscsuk ötödik gólját követően ismét kettővel állt jobban a Kohász (10-12). Együttesünk egészen a félidő hajrájáig vezetett is, ám az utolsó percekben több tiszta ziccert kihagyott, így a fővárosiak sorozatban három gólt szerezve nem csak egalizáltak, hanem újra átvették a vezetést, s előnyüket meg is tartva 16-14-es előnnyel vonultak pihenőre.
A második felvonás eleje nagyon rosszul alakult a mieink számára, hiszen támadásban és védekezésben is rengeteg hibát követtek el játékosaink, s a Ferencvárosnak ez éppen elég volt arra, hogy öt perc alatt hat gólt szerezve lépjen meg 22-15-re.
Mátéfi Eszter gyorsan időt is kért, s ezt követően sikerült is visszajönni négy fára, ám 22-18-tól újra a Fradi pillanati következtek. A zöld-fehérek sajnos nagyon könnyedén rohantak át a dunaújvárosi védelmen, sorozatban lőtték újabb és újabb találataikat, így a 47. percben már tíz góllal álltak jobban a Kohásznál (31-21).
Innentől kezdve mindkét oldalon több szerepet kaptak azok,a kik addig kevesebbet játszottak, de a nagy rohanásból is a vendégek jöttek ki jobban, így végül sima, 42-30-as sikert arattak a párharc első mérkőzésén. Folytatás jövő hét szerdán, már a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ahol jó lenne két teljes félidőn keresztül megismételni az első harminc perc játékát, mert csak úgy lehet esélyünk szoros meccset játszani a Ferencvárossal.
FTC – DKKA
42-30 (16-14)
DKKA: Nagy É., Ferling 1, Bulath, 12, Vincze 4, Takács D. 1, Triscsuk 7, Azari 1. Csere: Víg V. (kapus), Takács B., Rádl, Kamper, Gera 1, Hosszu 1, Berta 2. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
A talented young winger joins us
2020. May. 16.As she caught the ball for the first time, she already knew she wanted to play handball forever - says the young left winger of our academy, Natalie Schatzl.
"The last Bastion" of Kohász
2020. May. 11.Despite her young age, she has already made her debut in the Champions League, but she wants to develop continuously, and Alexa Wéninger, the new goalie of our adult team, wants to achieve nice success in Dunaújváros as well.
No changes to the previously agreed conditions!
2020. May. 07.The previously agreed wage reduction for the time period of the emergency remains.
It is essential to stay strong mentally as well
2020. Apr. 29.New player of our team sees helping young people as an important task and believes that we need to be strong not only physically but also in our minds in order to succeed.