„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Ma újra a Fradi ellen

2015. Apr. 22.
  • Facebook

A bajnoki elődöntő második mérkőzését játssza ma este hat órától együttesünk a Ferencváros ellen.

Ellentétes félidőket hozott kézilabdázóink első találkozója a Ferencváros elleni bajnoki elődöntőben, hiszen a szombati, fővárosban lejátszott mérkőzés első felvonásában jól, míg a másodikban jóval visszafogottabban teljesítettek a Kohász játékosai. Ez pedig éppen elég volt a zöld-fehéreknek arra, hogy 16-14-es félidei vezetésüket követően 42-30-ra legyőzzék Mátéfi Eszter alakulatát, s igazolva a papírformát, ők kerültek előnybe a két nyert összecsapásig tartó párharcban.

A két együttes ma újra találkozik egymással, ám ma este hat órától már a Dunaújvárosi Sportcsarnokban csapnak össze a felek, méghozzá egy remélhetőleg sokkal szorosabb mérkőzésen. A ma esti találkozó esélyesének ismét a Fradi számít, mely a két gárda idei szezonban lejátszott összes meccsén diadalmaskodni tudott, ugyanakkor Mátéfi Eszter vezetőedző abban bízik, hogy tanítványai képesek lesznek ezúttal már hatvan percen keresztül olyan teljesítményt nyújtani, mint tették azt budapesti meccs első félidejének nagyobbik részében.

Ehhez természetesen kemény, határozott védekezésre lesz szükség, valamint pontos támadójátékra, s a jó eredmény eléréséhez elengedhetetlen a kapusok hatékony teljesítménye is. A mieink helyzetét továbbra sem könnyíti meg, hogy Triffa Ágnes ezúttal sem léphet pályára, s Kamper Olívia játéka is erősen kérdéses, ami azért beszűkíti a variációs lehetőségeket, vagyis a csapat minden egyes tagjának a maximumot kell kihoznia magából ahhoz, hogy sikerüljön elérni a bravúrt, s harmadik meccsre kényszerítsük a fővárosi alakulatot. A csapat, s vezetése természetesen nagyon várja a szurkolók támogatását is, s a remények szerint telt ház előtt, remek hangulatban léphet pályára ma este hattól a Dunaújvárosi Sportcsarnokban együttesünk.

További hírek

Ferenczy Fruzsina returns to Dunaújváros

Ferenczy Fruzsina returns to Dunaújváros

2018. Apr. 27.

Another young former DKKA player signs for the first team of the academy.

No chance against Ferencváros

No chance against Ferencváros

2018. Apr. 25.

A weak start in the first half decided the outcome of the match. The visitors won by ten goals, the final score is 25-35.

An uneasy victory

An uneasy victory

2018. Apr. 20.

A match rich in twists, but our girls got both points at the end.

A very close defeat

A very close defeat

2018. Apr. 14.

It was an open game until the end, but Érd managed to win in the last minute and kept both points home.

Unaccommodating visitors we were

Unaccommodating visitors we were

2018. Apr. 07.

The hosts could not be entirely happy after the inauguration of their brand new arena.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat