„ACÉL A SZÍV!”
Menetelő utánpótlás
Juniorjaink újabb lépéssel kerültek közelebb az NB II megnyeréséhez, míg ifjúsági csapatunk ötödik meccsét is megnyerte az alsóházi rájátszásban.
jabb találkozó várt szombaton akadémiánk junior leány kézilabdázóira az NB II-es bajnokságban. A dunaújvárosi fiatalok a Ceglédi Kék Cápák SE ellen húztak szerelést a sportcsarnokban, méghozzá annak tudatában, hogy egy győzelemmel újabb nagy lépést tesznek az NB I/B-s tagság megszerzése felé. Ugyan a mérkőzés esélyeseinek a listavezető DKKA számított, a negyedik helyen álló ceglédiek azért okozhattak meleg pillanatokat együttesünknek.
A nagy csata azonban szerencsére elmaradt, mert juniorjaink kiváló teljesítményt nyújtottak ezúttal is, s már az első felvonásban magabiztos, ötgólos előnyre tettek szert (12-7). A térfélcserét követően tovább nyílt az olló a két gárda között, s a végig remeklő, összesen tizenegy találatig jutó Klujber Katrin vezérletével nagyon sima, 32-17-es sikernek örülhettek a mieink, akik ötpontosra növelték előnyüket az Érd második csapata előtt a táblázaton. A bajnokságból még három forduló van hátra a DKKA juniorjai számára, így egyre közelebb állnak az áhított osztályváltáshoz a dunaújvárosi fiatalok.
DKKA II – Ceglédi Kék Cápák SE
32-17 (12-7)
Gólszerzőink: Klujber 11, Grosch 4, Molnár 4, Szabó J. 4, Hanusz 2, Kemény 2, Ferenczy 2, Moutsogianni, 1, Udvardi 1, Ulmann 1.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ötödik találkozóját játszotta vasárnap ifjúsági csapatunk a bajnokság rájátszásában. A 9-13. helyről szóló helyosztókon ezúttal a Békéscsaba együttesét látták vendégül a dunaújvárosi fiatalok, akik méghozzá erős győzelmi reményekkel. A sikerre minden esélye meg is volt a mieinknek, hiszen eddigi négy találkozójukat rendre megnyerték, míg a Békéscsaba úgy érkezett a találkozóra, hogy négy fellépéséből csak egyet nyert meg. A DKKA fiataljai végül igazolták is a papírformát, mert már az első felvonás végén 17-13-ra vezettek, s a második félidőbe további hét találatot tettek hozzá előnyükhöz, így végül simán, 36-25-re nyerték a találkozót, megerősítve ezzel vezető helyüket az alsóházi tabellán.
A DKKA ifjúsági csapatának eredményei a rájátszásban
2015. 03. 25. DKKA – Érd 39-20 (22-12)
2015. 04. 08. Siófok – DKKA 22-28 (13-13)
2015. 04. 18. DKKA – Fehérvár KC 39-27 (22-12)
2015. 04. 22. Érd – DKKA 35-39 (18-19)
2015. 04. 26. DKKA – Békéscsaba 36-25 (17-13)
További hírek
Season ticket info
2022. Sep. 08.Many of you have asked so here you find more information on the season tickets
A nice win at the end
2022. Sep. 03.Even with a ten-minute goalless period, the adult team of our academy gota confident victory against Békéscsaba in the season opener.
The pre-season is over
2022. Aug. 27.The preparation for our first team ended with the home match against MTK.
From hosts to visitors
2022. Aug. 12.Last week we welcomed our Croatian opponent back home, but now we traveled to Koprovnica, where we played two more practice matches.
The goal is to achieve long-term stability
2022. Jul. 22.Our adult team started preparing for the 2022/23 season at the beginning of the week, on the occasion of this, our management held a press conference where several changes affecting the association were discussed.