„ACÉL A SZÍV!”
A bronzcsata menetrendje
Az Érd együttesével mérkőzik akadémiánk felnőtt csapata a bajnokság harmadik helyéért. A két nyert mérkőzésig tartó párharc a jövő héten kezdődik.
Ahogy az várható volt, az Érd ellen vívja meg a bajnoki bronzcsatát együttesünk. Az érdiek a címvédő Győr gárdájával szemben maradtak alul az elődöntőben, így a tavalyi esztendőhöz hasonlóan ezúttal is ellenük kellene megszereznie Mátéfi Eszter tanítványainak a bajnokság harmadik helyét.
Az előző szezonban ez nem sikerült a mieinknek, akik két rendkívül kiélezett mérkőzésen maradta alul vetélytársukkal szemben, méghozzá úgy, hogy az érdi és a dunaújvárosi találkozó rendes játékideje is döntetlent hozott, de a hetespárbajban Szabó Edina együttese célzott pontosabban.
Ahogy egy éve, úgy ezúttal is kiélezett csatára számíthat együttesünk, mely az alapszakaszban elért jobb helyezése miatt helyzeti előnyből várja a két nyert találkozóig tartó párharcot. Abban az esetben ugyanis, ha szükség van mindent eldöntő harmadik mérkőzésre is, arra ismét Dunaújvárosban kerítenek majd sort a csapatok.
Ez egyelőre még természetesen csak elméleti lehetőség, az viszont már biztos, hogy a versenykiírás szerint az első mérkőzést május 6-án, este hat órától játsszák le a csapatok Érden, míg a "visszavágóra" egy héttel később, május 13-án – szintén este hattól – kerül sor a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Amennyiben mégis szükség lesz harmadik meccsre a párharcban, úgy azt május 17-én, vasárnap este hat órától rendezik meg, újra Dunaújvárosban.
A 3. helyről döntő párharc menetrendje
2015. 05. 06. 18:00 Érd – DKKA
2015. 05. 13. 18:00 DKKA – Érd
2015. 05. 17. 18:00 DKKA – Érd (amennyiben szükséges)
További hírek
A late FTC win
2019. Sep. 13.For fifity minutes the supporters could see two even teams on the court, then last year's silver medalist managed to get the upper hand.
We'd needed just a little more
2019. Sep. 07.On a well-fought game we suffered a one goal defeat from our rival.
A Close victory in the first game
2019. Aug. 31.After two tough halves our team managed to get the upper hand on the season opening in Békéscsaba.
Soon the season tickets go on sale
2019. Aug. 22.We expect the season tickets to go on sale at the end of next week
An interview with Željana Stojak
2019. Jul. 28.We asked our new goalkeeper before the training camp in Szekszárd.