„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Félbeszakadt a bronzmeccs!

2015. May. 06.
  • Facebook

Az első félidő után, 14-9-es hazai vezetésnél félbeszakadt az Érd és a DKKA női kézilabdázóinak bronzmérkőzése. A szünetben elment az áram az érdi sportcsarnokban, a játékvezetők hosszú ideig kivártak, majd némi tanácskozás után lefújták az összecsapást.

A bajnoki bronzcsata első mérkőzését játszotta ma este Érden együtteüsnk. A két nyert találkozóig tartó sorozat első felvonása hatalmas csatát ígért, s mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző még a kezdés előtt elmondta, ahhoz, hogy együttese sikerrel zárja a mai összecsapást, a keret minden egyes pályára lépő tagjának tudása legjavát kell nyújtania.

Ahogy várható volt, nem finomkodtak egymással a felek, már a mérkőzés elejétől igen komoly fizikai csatát vívtak a játékosok, melyben a védekezés játszotta a főszerepet. Ugyan a vezetést a hazaiak szerezték meg, de Bulath és Triscsuk találataival a 6. percben fordítani tudott együttesünk (1-2). A folytatásban sem született túl sok gól, s bár Bulath Anita kiállítása alatt visszavette a vezetést a vendéglátó, Azari, majd Takács Dusmáta révén rendre sikerült egalizálnia a mieinknek (5-5).

A játékrész derekán utóbbi is pihenni kényszerült két percre, s ekkor két fával is meglépett a házigazda, s bár Bulath gyorsan szépített, Krpez harmadik sikeres büntetője után már 8-6-os érdi vezetést mutatott az eredményjelző. Bulath újabb találatával ismét minimálisra csökkentette hátrányát csapatunk, de a 24. percben három (!) gólt is kaptunk, így pillanatok alatt meglépett néggyel Szabó Edina csapata (11-7). Bulath és Vincze révén ugyan hamar sikerült megfelezni a különbséget, de az utolsó percekben Klivinyi, majd Kovács Anna is bevette a Kohász kapuját, majd időntúli szabaddobásból Krpez is betalált, így a félidei szünetre 14-9-es hazai vezetéssel vonulhattak a csapatok.

A félidő azonban a vártnál hosszabbra, sokkal hosszabbra nyúlt, ugyanis az érdi sportcsarnokban elment az áram, ami miatt nem lehetett folytatni az összecsapást. A játékvezetők, amíg lehetett kivártak, ám a csapatokkal történt egyeztetést követően, nem sokkal fél nyolc előtt lefújták az összecsapást. Első információink szerint a két együttes vezetése még holnap megállapodik arról, hogy mikor játsszák le újra a bronzmérkőzés első felvonását.

További hírek

It's a home game! - Support our cause!

It's a home game! - Support our cause!

2020. Mar. 24.

It is a home game and we have show our best there!

Information

Information

2020. Mar. 16.

Dunaújvárosi Kohász Handbal Academy has temporarily suspended the full training sessions concerning all age-groups.

Breaking news - all competitions suspended!

Breaking news - all competitions suspended!

2020. Mar. 13. #DKKA utánpótlás

The Hungarian Handball Association (MKSZ) announced drastic measurements tonight.

Decisions of MKSZ

Decisions of MKSZ

2020. Mar. 13. #DKKA utánpótlás

Below you will find a summary about the sanctions of the Hungarian Handball Association that they made related to the corona virus situation. It concerns adult and youth matches and tournaments as well.

New prospects ahead!

New prospects ahead!

2020. Mar. 11.

A new group of managers assists the team of Dunaújvárosi Kohász Handball Academy, also the new coach of the first team has been appointed, Vágó Attila will be in charge from the next season on.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat