„ACÉL A SZÍV!”
Újabb junior győzelem
Szoros mérkőzésen aratott négygólos, 32-28-as sikert az MTK együttese ellen junior kézilabda csapatunk a rájátszás ötödik fordulójában.
Az 5-8. helyért folytatott rájátszás ötödik mérkőzése várt tegnap délután junior együttesünkre. Rapatyi Tamás csapata a bajnoki tabellán mögötte álló MTK gárdáját látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, méghozzá annak tudatában, hogy egy eseteleges győzelemmel bebiztosítja hatodik helyét a bajnoki szezon végén. A fővárosban 30-30-ra végeztek egymással a felek még április elején, így szoros mérkőzésre volt kilátás, ám a közelmúltban NB II-es felnőtt bajnoki aranyérmet szerző akadémisták ezúttal sem okoztak csalódást az értük szurkolóknak.
Az első felvonás kiegyenlített, nagy küzdelmet hozott, melynek végén a mieink szereztek minimális előnyt (16-15). A térfélcserét követően még pontosabbá vált együttesünk játéka, mely tovább növelte előnyét, s végül 32-28-as győzelmet aratott, amivel eldőlt, hogy az utolsó forduló eredményeitől függetlenül a hatodik helyen fejezi be az idei bajnoki küzdelmeket.
A DKKA juniorjainak eredményei és programja a rájátszásban
2015. 03. 26. DVSC – DKKA 36-29
2015. 04. 11. MTK – DKKA 30-30
2015. 04. 15. DKKA – DVSC 26-25
2015. 04. 29. DKKA – Vác 29-23
2015. 05. 15. DKKA – MTK 32-28
2015. 05. 21. Vác - DKKA
További hírek
Let's introduce to you Boglárka Sziráki
2020. Apr. 23.She sees her contract with DKKA as a professional step forward and will do her best to win in Dunaújváros as well!
Statement on financial measurements
2020. Apr. 20.The management of our Academy issued the following statement about the arrangements necessary to be taken at DKKA due to the corona virus epidemic.
Newcomers have been announced
2020. Apr. 16.It was known that our adult squad for the next season will be quite different from the one that we had this season. It become clear, that seven players are definitely joining us.
Official: the season is over now
2020. Apr. 09.The Hungarian Handball Association relaeased their decision about cancelling the competition for the season 2019/2020 both concerning the league and the Hungarian Cup.
Partial curfew for 2 weeks’ time in Hungary
2020. Mar. 27.The Hungarian Government ordered a partial curfew