„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Hazai és nemzetközi feladatok

2015. Aug. 04.
  • Facebook

Felnőtt kézilabdázóink hazai környezetben méretik meg magukat szerdán, míg akadémiánk ifjúsági és junior együttese Dániában szerepel egy nagyon komoly nemzetközi tornán.

Mozgalmas napok elé néznek akadémiánk együttesei, akik közül a felnőttek hazai környezetben lépnek pályára a nyári felkészülési időszak második edzőmérkőzésén, míg az ifjúsági és junior csapat Viborgban, a Generations Handball elnevezésű nemzetközi viadalon vesz részt.

Csapatunk közül az utánpótlásra vár keményebb feladat, hiszen népes, s rendkívül rangos mezőnyben kell bizonyítania fiataljainknak, akik közül az ifjúságiak a házigazdák második csapata mellett a szintén dán Bjerringbro, az Aalborg és a német HABO együtteseivel néznek farkasszemet a csoportküzdelmek alatt. Ifi csapatunk már le is játszotta első meccsét, melyen magabiztos, 20-15-ös sikert aratott az Aalborg együttese felett. Juniorjaink címvédőként utaztak el a viadalra, melynek első szakaszában a Viborg, a francia Ploigar Bodilis, a szerb Zeleznicar Indjija és a svéd Stoholm IF lesz az ellenfelük: György László tanítványai ma délután háromnegyed négytől a házigazda Viborg ellen húznak szerelést.

Eközben a DKKA felnőtt együttese a Győrtől elszenvedett 36-28-as felkészülési vereség után újra kemény munkába vetette magát, ám a napi két-három gyakorlást szerdán egy újabb edzőmeccs "töri meg". Triscsukék ugyanis az MTK gárdáját látják vendégül délután négytől a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, s ahogy azt már a Kohász drukkerei megszokhatták, együttesünk újabb felkészülési találkozóját is ingyen tekinthetik meg az érdeklődők.

Ifjúsági csapatunk viborgi csoportmeccsei

2015. 08. 04. 09:00 DKKA – Aalborg 20-15
2015. 08. 04. 12:45 Viborg HK 2 – DKKA
2015. 08. 04. 17:15 DKKA - Bjerringbro FH
2015. 08. 05. 11:15 HABO – DKKA

Junior csapatunk viborgi csoportmeccsei

2015. 08. 04. 15:45 Viborg HK – DKKA
2015. 08. 05. 10:30 DKKA - Zeleznicar Indjija
2015. 08. 05. 14:15 DKKA - Ploigar Bodilis HB
2015. 08. 06. 15:00 Stoholm IF - DKKA

További hírek

A talented young winger joins us

A talented young winger joins us

2020. May. 16.

As she caught the ball for the first time, she already knew she wanted to play handball forever - says the young left winger of our academy, Natalie Schatzl.

We threw ourselves into work!

We threw ourselves into work!

2020. May. 11.

Preparations for the new season have started at DKKA.

"The last Bastion" of Kohász

"The last Bastion" of Kohász

2020. May. 11.

Despite her young age, she has already made her debut in the Champions League, but she wants to develop continuously, and Alexa Wéninger, the new goalie of our adult team, wants to achieve nice success in Dunaújváros as well.

No changes to the previously agreed conditions!

No changes to the previously agreed conditions!

2020. May. 07.

The previously agreed wage reduction for the time period of the emergency remains.

It is essential to stay strong mentally as well

It is essential to stay strong mentally as well

2020. Apr. 29.

New player of our team sees helping young people as an important task and believes that we need to be strong not only physically but also in our minds in order to succeed.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat