„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Győzelmek az utánpótlásnál is

DKKA utánpótlás
2015. Sep. 08.
  • Facebook

Ifjúsági együttesünk négy, míg a juniorok egy találattal nyertek a Mosonmagyaróvár vendégeként lejátszott bajnoki mérkőzéseken.

Ahogy a felnőttek, úgy ifjúsági és junior csapatunk is a Mosonmagyaróvár ellen húzott szerelést a hétvégén. Kettejük közül az ifik várták kedvezőbb előjelekkel találkozójukat, hiszen a juniorok két kulcsjátékosukat, Kemény Dórát és Tolvaj-Sebestyén Ratit is nélkülözték sérülés miatt.

Meggyes Rita tanítványai számára remekül alakult a hétvége, hiszen már az első félidőben sikerült meglépniük a házigazdáktól, s ötgólos előnnyel vonulhattak a szünetre (10-15). A térfélcserét követően valamelyest feljavult a házigazda játéka, de az ifik továbbra is irányításuk alatt tartották a mérkőzést, s végül 26-22-es sikert arattak.

Junior együttesünk lényegesen nehezebb mérkőzést játszott a házigazdákkal, hiszen a vendéglátók hamar megléptek három találattal, de szívós munkával sikerült őket utolérni, s a térfélcsere előtt 16-15-re György László csapata vezetett. A térfélcserét követően fej-fej mellett haladt a két csapat, de a hajrát jobban bírta együttesünk, mely küzdeni tudásból is jelesre vizsgázva végül 27-26-ra megnyerte az összecsapást. Két forduló után tehát mindkét utánpótlás együttesünk hibátlan a bajnokságban, s ha csak gólaránnyal is, de az ifik és a juniorok is vezetik pontvadászatukat.

Eredmények, gólszerzők:

Ifjúságiak

Mosonmagyaróvár – DKKA 22-26 (10-15)
Gólszerzők: Mihály P. 7, Fodor N. 6, Meskál K. 5, Kapás T. 3, Müller K. 2, Nagy Zs. 2, Takács C. 1.

Juniorok

Mosonmagyaróvár – DKKA 26-27 (15-16)
Gólszerzők: Ferenczy Fruzsina 6, Fodor Noémi 4, Grosch Vivien 4, Klujber Katrin 4 Molnár Beatrix 3, Berta Bianka 2, Iván Emese 1, Udvardi Laura 1, Bab Ágota 1, Kovács Krisztina 1.

További hírek

Hopeful until halfway

Hopeful until halfway

2020. Feb. 14.

Our team was leading in the first half of the lead and the girls kept up the pace, in the second one FTC played with less mistakes and turned the game for their favour.

No chance on our second clash

No chance on our second clash

2020. Feb. 06.

DKKA could not make it difficult for Siófok tonight.

Awesome victory!

Awesome victory!

2020. Feb. 05.

With some nice team performance our first team defeted Érd at home. It's a long-awaited triumph!

Painful elimination from the cup

Painful elimination from the cup

2020. Jan. 29.

The match ended with a draw, but according to the rules this is a good news for the away team.

Examplary collaboration

Examplary collaboration

2020. Jan. 24.

DKKA signed important sponsorship agreements with two respected compainies.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat