„ACÉL A SZÍV!”
A harmadik sikerre várva
Az MTK együttesét látja vendégül felnőtt csapatunk szombaton este hat órától a bajnokság harmadik fordulójában.
Sikerrel vette a bajnokság első két fordulóját felnőtt csapatunk, mely előbb a Budaörs, majd a Mosonmagyaróvár ellen aratott a papírformának megfelelő győzelmet. Kézilabdázóinkra a hétvégén újabb hozható mérkőzés vár, hiszen szombaton este hat órától az MTK gárdája látogat Dunaújvárosba, mely ellen egyértelműen a mieink számítanak az esélyesnek.
A fővárosiak nagyon rosszul kezdték a szezont, hiszen a Debrecen és a Ferencváros elleni mérkőzésen is súlyos vereséget szenvedtek, ám Mátéfi Eszter vezetőedző szerint nekünk nem ezzel, hanem csakis saját magunkkal kell foglalkozni ahhoz, hogy megszerezzük a remélt bajnoki pontokat.
"Az első két fordulón szerencsére túl vagyunk, mindkét mérkőzésünkön sikerült begyűjtenünk a rendkívül fontos bajnoki pontokat. Mosonmagyaróváron a második félidei játékunk már teljesen rendben volt, úgyhogy építkezünk tovább, megyünk előre, s bízunk abban, hogy még tovább javul a teljesítményünk. Az MTK elleni mérkőzés előtt nekünk nem abból kell kiindulni, hogy ellenfelünk eddig nem szerzett pontokat, hanem csak és kizárólag a saját játékunkkal kell foglalkozni. Itthon játszunk, a célunk nem lehet más, mint a győzelem megszerzése, s nagyon remélem, hogy ebben sok szurkolónk támogatni is fog minket. Természetesen vannak elemek, amiben javulnunk kell, szeretném, ha még tovább tudnánk csökkenteni a kapott gólok számát. Szerencsére a támadójátékunkkal eddig túl nagy probléma nem volt, remélem ezt sikerült is megtartani, s egy nagyon jó mérkőzést tudunk játszani a fővárosiakkal. Ismerjük ellenfelünket, kétszer is megmérkőztünk velük a nyáron, s bár egy felkészülés meccs és egy bajnoki azért teljesen más, a játékosaik ugyanazok, s biztos vagyok benne, hogy két vereség után bizonyítani akarnak. Még egyszer hangsúlyozom azonban, hogy nekünk csak magunkkal, a saját teljesítményünkkel szabad foglalkoznunk, keményen, határozottan kell védekeznünk, s meg kell szerezni a győzelmet." – árulta el Mátéfi Eszter a remélhetőleg nyertes taktikát.
További hírek
Ferenczy Fruzsina returns to Dunaújváros
2018. Apr. 27.Another young former DKKA player signs for the first team of the academy.
No chance against Ferencváros
2018. Apr. 25.A weak start in the first half decided the outcome of the match. The visitors won by ten goals, the final score is 25-35.
A very close defeat
2018. Apr. 14.It was an open game until the end, but Érd managed to win in the last minute and kept both points home.
Unaccommodating visitors we were
2018. Apr. 07.The hosts could not be entirely happy after the inauguration of their brand new arena.