„ACÉL A SZÍV!”
Hazai pályán kezdjünk az NB I/B-t
A Haladás-Érd csapata ellen kezdi meg vasárnap délután a NB I/B-s felnőtt bajnokság küzdelmeit akadémiánk.
A női kézilabda bajnokság élvonalában már elkezdődtek a bajnoki küzdelmek, az NB I/B-ben viszont csak most, az előttünk álló hétvégén vágnak neki a pontvadászatnak a mezőny felnőtt együttesei. A résztvevő csapatok között idén már ott van akadémiánk csapata is, mely komoly várakozással tekint a bajnokság rajtja elé. Junior együttesünk a tavalyi szezonban magabiztos játékkal szerezte meg az NB II bajnoki címét, maximálisan megfelelve ezzel az akadémiai vezetés elvárásainak, így idén már egy osztállyal feljebb bizonyíthatja tudását, szintén a felnőttek között.
A DKKA juniorjai vasárnap délután négy órától, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban játsszák idei első NB I/B-s felnőtt mérkőzésüket, méghozzá a Haladás-Érd együttese ellen, s a bajnoki rajt előtt arra kértük György László edzőt, hogy számoljon be az idei NB I/B-s szezonnal kapcsolatos várakozásairól, elképzeléseiről.
"Az NB II megnyerésével teljesült az egyesület egyik nagyon komoly célja, vagyis az, hogy egy még magasabb szinten méressék meg magukat játékosaink, illetve azok, akik kevesebb lehetőséget kapnak, vagy kaptak az NB I-ben. Nagy elszántsággal vágunk neki az idénynek, az egyetlen bökkenője "mindössze" annyi a mostani bajnokságnak, hogy nagyon keveset fogunk tudni együtt dolgozni edzéseken, s ez azért meg is látszik majd a mérkőzéseken, de reményeink szerint idővel fokozatosan össze tudunk majd szokni. Az elsőszámú célunk továbbra is az, hogy minél jobban, s minél többet fejlődjenek fiatal játékosaink, s azok, akik kevesebb lehetőséget kapnak az NB I-ben. Nyilván sportemberek vagyunk, s szeretnénk minél több mérkőzést megnyerni, de mint azt már korábban is elmondtam, a legfontosabb célunk az, hogy játékosaink fejlődése töretlen maradjon. A győzelmekből, de a vereségekből is lehet tanulni, s az NB I/B-ben azt szeretnénk elérni, hogy játékosainknak lehetőséget biztosítsunk arra is, hogy minél több olyan versenyszituációt éljenek át, amely már megközelíti az NB I szintjét. Ezt a munkát persze igyekszünk a legjobb tudásunk szerint elvégezni, s remélhetőleg ez szép eredményekkel is párosul majd." – árulta el György László.
További hírek
Fantastic win against the county rival!
2020. Jan. 10.Girls of DKKA did not give it up for a second, turned the game at the very end and this led to a beautiful victory.
According to the odds
2020. Jan. 05.We could keep up the pace with ETO for a little more than 20 minutes, but mistakes in attack cost us the game, the CL title holder got a comfortable 11-goal-victory.
Nice farewell from 2019
2019. Dec. 29.Adult team of DKKA closed the year with an eleven goal victory against Szent István SE.
Still there are some question marks
2019. Nov. 27.Mátyás Gábor has been announced recently as the new executive director of our Academy after Zsolt Nyakacska has resigned from this position not long ago. The aim is to guarantee the best conditions and environment for the handball players to train.