„ACÉL A SZÍV!”
Újabb rangadó előtt
A Siófok elleni szép sikert követően ma már Érden vár nagyon kemény hatvan perc együttesünkre.
Remek győzelemmel mutatkozott be együtteüsnk kispadján a közelmúltban kinevezett Zdravko Zovko vezetőedző. Bulath Anitáék ugyanis a legutóbbi bajnoki fordulóban szinte végig vezetve arattak magabiztos, szép sikert a velük azonos pontszámmal álló Siófok ellen, s győzelmüknek köszönhetően nem csak megelőzték vetélytársukat, hanem feljöttek a táblázat harmadik helyére is.
Ezt a pozíciót azonban meg is kellene tartani, ám ahhoz, hogy ez sikerüljön is a Kohász kézilabdázóinak, az előttünk álló hétvégén egy újabb komoly akadályt kell leküzdeniük. Ma este hat órától ugyanis a szintén nagy rivális Érd együttese ellen lépnek pályára a Zovko-tanítványok. Hétvégi ellenfelünk jelenleg az ötödik helyen áll a bajnokságban úgy, hogy mindössze kettő ponttal szerzett kevesebbet együttesünknél az elmúlt nyolc fordulóban. Rangadó lesz ez tehát a javából, melynek külön pikantériát ad az is, hogy a nyárom két kiváló játékost, Oguntoye Viktóriát, valamint Kovács Annát is az érdiektől igazolta le együttesünk vezetése.
Tisztában van a feladat nehézségével Zdravko Zovko vezetőedző is, aki nagyon kemény meccsre számít vasárnap este, s mint azt érdeklődésünkre elárulta, ahhoz, hogy idegenből is elhozzák a fontos pontokat, legalább olyan teljesítményt kell nyújtaniuk, mint tették azt a Siófok ellen.
"Az Érd egy nagyon ügyes csapat, mely jó magyar játékosok mellett erős légiósokkal is rendelkezik. Láttam két-három mérkőzésüket, a Fradi elleni első félidő nem jött össze nekik, de a másodikban már szépen játszottak, nem lesz egyszerű dolgunk, ha el akarjuk hozni a bajnoki pontokat. Ellenfelünk szeretne a lehető legjobb helyen bekerülni a rájátszásba, hazai pályán játszik, számára is nagyon fontos lesz tehát a találkozó, szóval nagyon oda kell figyelnünk ezúttal is. Nagyon fontos, hogy a védekezésünk és ezzel együtt a kapusteljesítményünk hasonló legyen, mint a Siófok ellen, s a helyzeteinkkel is jól kell élnünk. Ezúttal idegenben lépünk majd pályára, szóval türelmesen, fegyelmezetten kell játszanunk, s élnünk kell a mérkőzésen adódó lehetőségeinkkel. A célunk természetesen a győzelem megszerzése lesz, de ez egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, de a csapat képes arra, hogy ezúttal is örömöt szerezzen szurkolóinak." – árulta el a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szakvezetője.
További hírek
Let's introduce to you Boglárka Sziráki
2020. Apr. 23.She sees her contract with DKKA as a professional step forward and will do her best to win in Dunaújváros as well!
Statement on financial measurements
2020. Apr. 20.The management of our Academy issued the following statement about the arrangements necessary to be taken at DKKA due to the corona virus epidemic.
Newcomers have been announced
2020. Apr. 16.It was known that our adult squad for the next season will be quite different from the one that we had this season. It become clear, that seven players are definitely joining us.
Official: the season is over now
2020. Apr. 09.The Hungarian Handball Association relaeased their decision about cancelling the competition for the season 2019/2020 both concerning the league and the Hungarian Cup.
Partial curfew for 2 weeks’ time in Hungary
2020. Mar. 27.The Hungarian Government ordered a partial curfew