„ACÉL A SZÍV!”
EHF Kupa: idegenben is győzni kell!
Az EHF Kupa harmadik fordulójának visszavágójára is a győzelem reményében vág neki együttesünk, mely szombaton este fél héttől méreti meg magát az olasz Indeco Conversano ellen.
Felejthető játékkal is magabiztos, 37-25-ös győzelmet aratott az olasz Indeco Conversano elleni EHF Kupa párharc első felvonásán együttesünk, s Zdravko Zovko tanítványai ezzel igen komoly lépést tettek a továbbjutás felé az egyébként rendkívül lelkes és szervezetten játszó vetélytárssal szemben. A sorozat harmadik fordulójának párharca azonban két mérkőzésből áll, s a visszavágót még le kell játszania együttesünknek, mely szombaton este fél héttől húz szereplést újra az olaszok ellen, ezúttal Conversano-Bariban.
Ahogy az első találkozónak, úgy a visszavágónak, s egyben a továbbjutásnak is egyértelműen a mieink az esélyesei, s mint azt másodedzőnk, György László a csapat csütörtök délutáni edzése előtt elmondta, nem titkolt céljuk az, hogy idegenben is legyőzzék az olasz csapatot.
"Úgy gondolom, hogy elvárható az együttestől, pontosabban el is várjuk a győzelmet, s ezzel együtt a továbbjutást is. Készültünk és készülünk is, még két tréningünk van a mérkőzésig, az egyiket ma tartjuk meg itthon, míg a másikat holnap este, már Olaszországban. Szóval elvárás a győzelem, s emellett még nagyobb odafigyelést és koncentrációt követelünk meg a csapat tagjaitól, mint az elmúlt találkozón. Szerintem a lányok is jobban odateszik majd magukat, elsősorban fejben, mert nem képességekkel volt baj az előző héten sem, szóval bízom benne, hogy sokkal komolyabban veszik majd az összecsapást, mint a dunaújvárosit. Természetesen foglalkozunk az ellenféllel is, néztük és elemeztük is az első mérkőzést, tudjuk, hogy miben kell előrébb lépnünk. Az olaszoknál volt egy igen bravúros lövőteljesítmény Dunaújvárosban, Rotondo természetesen most nagyobb figyelmet kap, de mellette azért még volt egy agilis beálló is, valamint a kapusuk is jól védett, több átlövésünket hárította. Ezekre felhívtuk a játékosok figyelmét, szerintem rajta lesznek, mindenki tudja a feladatát, s meg is fogja oldani" – árulta el György László.
Nem az EHF Kupával, hanem a Magyar Kupával, valamint együttesünkkel kapcsolatos információ még, hogy sorsoltak a sorozat nyolcaddöntőjében is, s együttesünk talán a legnehezebb ellenféllel, a Győri AUDI ETO KC csapatával szemben kell, hogy megméresse magát. A mieink helyzetét nehezíti, hogy a párharc egyetlen találkozón dől el, melyre Győrben kerítenek majd sort a csapatok, méghozzá január 27-én.
További hírek
Ferenczy Fruzsina returns to Dunaújváros
2018. Apr. 27.Another young former DKKA player signs for the first team of the academy.
No chance against Ferencváros
2018. Apr. 25.A weak start in the first half decided the outcome of the match. The visitors won by ten goals, the final score is 25-35.
A very close defeat
2018. Apr. 14.It was an open game until the end, but Érd managed to win in the last minute and kept both points home.
Unaccommodating visitors we were
2018. Apr. 07.The hosts could not be entirely happy after the inauguration of their brand new arena.