„ACÉL A SZÍV!”
Nyitott nap a Rudasban és toborzó az akadémián
A Rudas iskola nyitott nappal, míg akadémiánk toborzóval várja hétvégén a kézilabdázó fiatalokat.
Erős hétvégéje lesz a tanulásért, a sportért, s azon belül is a kézilabdáért rajongó fiataloknak, akiket szombaton a Rudas iskola, míg vasárnap a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia lát vendégül. A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma szombaton délelőtt kilenc órától várja nyitott napjára a nyolcadik osztályos tanulókat. A rendezvényen bemutatják az iskola különböző képzéseit, ügyvitel, közgazdaság, informatika és turisztika mellett a sportágazatot is, melyre sok szeretettel látják vendégül a kézilabdásokat, s az egyébként is sport iránt érdeklődőket.
Vasárnap tartja szokásos toborzóját akadémiánk, melyen a 2001, 2002, 2003-as korosztályú kézilabdázókat mérik fel az egyesület szakemberei. A kiválasztóra vasárnap délelőtt tizenegy órától, egészen délután egy óráig kerítenek sort a Dunaújvárosi Főiskola sportcsarnokában, nem titkoltan azért, hogy a hiányposztokra megtalálják azokat a tehetséges játékosokat, akik a jövőben akadémiánk erősségei lehetnek. Az egy évvel ezelőtti toborzó remekül sikerült, s már az idén is huszonkilenc kézilabdázó jelezte előre részvételi szándékát és ez a szám vasárnapig még tovább növekedhet. A kézilabdázók felmérését akadémiánk összes, az utánpótlással foglalkozó edzője megtekinti, hogy minél átfogóbb képet kapjanak a tehetséges fiatalok állapotáról.
További hírek
Training matches to stay in shape
2021. Dec. 10.The adults play three training matches within a week.
We stood a chance only for 30 minutes
2021. Nov. 17.DKKA did well in the first half, but in the end we suffered an eight-goal defeat as the guests of DVSC.
We got an opponent in the Hungarian Cup
2021. Nov. 16.In the Hungarian Handball Association, the clashes of the 4th round of the Hungarian Cup was drawn.
Triumph of heart and will; four out of four!!
2021. Nov. 13.Our team turned the table and despite being down with four, at the end they gained a 28-26 against county rival, Alba FKC.
Back on track, another two points in the pocket!
2021. Nov. 06.In an exciting clash, our team gained a 25-23 success in the Hungarian league against MTK thanks to the stable defense and brilliant saves of the goalkeepers throughout the match.