„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Hullámzó játékkal is sima győzelem

DKKA utánpótlás
2015. Dec. 07.
  • Facebook

Hullámzó játékkal is magabiztos, tízgólos győzelmet aratott a Szentendre elleni bajnoki összecsapáson akadémiánk NB I/B-s együttese.

A vele azonos pontszámmal álló Szentendre ellen lépett pályára szombaton délután NB I/B-s együttesünk a bajnokság 12. fordulójában. A Dunaújvárosi Sportcsarnokban lejátszott összecsapáson jól kezdett György László alakulata, mely igen korán négy-ötgólos előnyre tett szert. Mint azt a csapat edzője elmondta, ezt követően azonban érthetetlenül visszaesett a sérült Ferenczy Fruzsinát továbbra is nélkülöző együttes teljesítménye, így a vendégek nem csak felzárkóztak, hanem a játékrész hajrája előtt sikerült is kiegyenlíteniük. Az utolsó percekre szerencsére összekapta magát a Kohász, így a szünetre 14-11-es vezetéssel vonulhattak akadémistáink.

A térfélcserét követően hasonlóan alakult a játék képe, mint korábban, hiszen a jobb kezdésnek köszönhetően ismét meglépett vetélytársától a DKKA, ám erre is volt válasza a vendégeknek, akik bő tíz perccel a mérkőzés vége előtt újra szorosabbá tették az állást. Ahogy az első felvonásban, úgy a másodikban is jól hajrázott együttesünk, mely ismét összeálló védekezésének, valamint hatékony támadójátékának köszönhetően végül magabiztos, 30-20-as győzelemmel örvendeztette meg az érte szurkolókat.

György László vezetőedző a kisebb hullámvölgyektől eltekintve elégedett volt tanítványai hétvégi játékával, akik közül Pálinkás Viktória, Grosch Vivien, valamint Kemény Dóra jó egyéni teljesítményét emelte ki. A DKKA NB I/B-s együttese azonban nem pihenhet sokat, hiszen csütörtökön már Győrben kell bizonyítania az akadémistáknak, akik a Győri Audi ETO KC második csapata ellen húznak szerelést az esztendő utolsó bajnoki mérkőzésén.

 

További hírek

12 goal victory against Vasas

12 goal victory against Vasas

2020. Jul. 24.

Leading throughout the match our adult team gained a 12-goal success against Vasas SC in Rácalmás.

To develop at a high level!

To develop at a high level!

2020. Jul. 21. #DKKA utánpótlás

Several young players on our team will continue on loan.

Everybody on board

Everybody on board

2020. Jul. 20.

The full squad was present at the training held by head coach Attila Vágó.

Kohász started with a victory

Kohász started with a victory

2020. Jul. 15.
Leading all the way, adult team of our Academy  gained a nice win in a training match against the youth national team.
 
All conditions are given for development

All conditions are given for development

2020. Jul. 15.

Our new singning, Moutsogianni Theodóra, is not unknown to the people of Dunaújváros, as we are talking about oa homegrown player, who has now decided to return home.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat