„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Győzelem az MTK ellen

2015. Dec. 29.
  • Facebook

Kilencgólos, 34-25-ös győzelmet aratott az MTK elleni felkészülési találkozón együtteüsnk ma este a fővárosban.

Az MTK otthonában játszotta idei utolsó felkészülési mérkőzését ma este akadémiánk felnőtt együttese, mely a válogatottól visszatért Bulath Anitával a soraiban, de a sérüléssel bajlódó Triscsuk Krisztina nélkül állt ki a fővárosiak elleni összecsapásra. Melynek első félidejében a fiataloknak adott leginkább lehetőséget Zdravko Zovko vezetőedző, s ők meg is hálálták a bizalmat, hiszen jobbára a mieink vezettek, míg a hazaiak inkább futottak az eredmény után.

A DKKA előnyét a félidő végére sikerült behoznia a vendéglátóknak, így az első harminc perc után 14-14-es döntetlent mutatott az eredményjelző. A térfélcserét követően fokozatosan dobta csatába rutinosabb játékosait is a dunaújvárosi szakvezetés, s ők már nem adtak semmi esélyt az MTK-nak, hiszen gyorsan előnybe kerültek, majd vezetésüket fokozatosan növelve nagyon sima, 34-25-ös győzelmet arattak. Felnőtt csapatunk legközelebb január 3-án, a Budaörs elleni bajnoki találkozón lép pályára, újra idegenben.

További hírek

It was not our day

It was not our day

2019. Apr. 13.

Weak performance both in attack and defending resulted a defeat against MTK Budapest.

We kept both points home

We kept both points home

2019. Apr. 06.

After a forgettable first period we gained an easy victory against Eszterházy SC tonight.

Another FTC victory against us

Another FTC victory against us

2019. Mar. 30.

Despite the good first half from our team, Ferencváros used their chances better in the second one which resulted a comfortable ten-goal victory for them.

Excellent home victory

Excellent home victory

2019. Mar. 27.

With a focused play our team gained an important win against Kisvárda KC.

A clear Győr win

A clear Győr win

2019. Mar. 06.

We suffered an 11-goal-defeat in the league at the title holder's place.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat