„ACÉL A SZÍV!”
A győzelem a legfontosabb
Az EHF Kupa nyolcaddöntőjének első, hazai mérkőzését játssza vasárnap délután négy órától akadémiánk felnőtt együttese.
Két könnyedén megnyert bajnoki találkozó után egy lényegesen nehezebb feladat vár vasárnap a csapatunkra, mely délután négy órától az EHF Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén lép pályára a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A nemzetközi kupasorozat következő fordulójába egy kiváló magyar csapaton, a Siófokon keresztül vezetne a mieink útja, ami finoman szólva sem lesz sima, még annak ellenére sem, hogy a két gárda legutóbbi, dunaújvárosi mérkőzése nem sok izgalmat hozott.
A Balaton-parti gárda erejét jól mutatja, hogy az idei bajnokságban lejátszott tizenkilenc meccsükből kilencet megnyertek, s a mieinken kívül csak a bajnok Fradi, valamint a Győr tudott nyerni ellenük kettő, illetve három góllal. Remek magyar játékosaik mellett kiváló légiósokkal is rendelkeznek, egy igazi nemzetközi csapat, mely az EHF Kupa előző fordulójában a portugál Alavarium együttesét múlta felül nagyon simán, előbb 40-25-re, majd 39-31-re legyőzve ellenfelét.
Nem vár tehát könnyű mérkőzés kézilabdázóinkra, ráadásul a párharc oda-visszavágós jellegéből adódóan rendkívül fontos, hogy milyen eredményt ér el hazai környezetben együttesünk. Az optimális természetesen egy nagyobb arányú hazai győzelem lenne, ami jó alapot adhatna a jövő vasárnapi visszavágó előtt, de a legfontosabb mégis az lenne, hogy a dunaújvárosi, majd a siófoki találkozón is tudása legjavát nyújtsa együttesünk.
Ezt a véleményt osztja Zdravko Zovko vezetőedző is, aki abban a különleges helyzetben van, hogy első bajnokija után első nemzetközi mérkőzésén is a Siófok ellen küldheti csatába a Kohász játékosait. A horvát szakember tisztában van azzal, hogy egy nagyon erős csapat lesz tanítványai ellenfele, s mivel a párharc két mérkőzésen dől el, ezért a hétvége legfontosabb célja az lesz, hogy előnnyel várhassák a Balaton-parti visszavágót.
"Egy kupasorozat, pláne egy európai kupasorozat teljesen más, mint a bajnokság. A továbbjutás két mérkőzésen dől el, ezért az a legfontosabb, hogy az első meccs után győztesen hagyjuk el a pályát. Nem számít a különbség, csak a győzelem, ami biztosan nagyon nehéz lesz. Két hónappal ezelőtt már játszottunk a Siófokkal, akkor nyolc góllal nyertünk, de ez most semmit nem jelent, maximum egy emlék, amire jó szívvel gondolunk vissza. A remélt győzelemhez elengedhetetlen a jó védekezés, ez lehet a kulcsa a most vasárnapi mérkőzésnek, de a párharcnak is. A Siófok nagyon erős csapatot alkot, melyben több rutinos kézilabdázó játszik, Aguilar, Orbán, Piedade és Asma is kiváló játékerőt képviselnek, s akkor még nem is beszéltünk Lara Gonzalezről, aki bajnokin nem állhatott a vendégek rendelkezésére, de most már biztosan játszani fog. Hatvan percen keresztül jól kell játszanunk, a védelemnek segítenie kell a kapusokat, támadásban pedig oda kell figyelnünk nagyon a helyzetek kihasználására, s ha ezt jól megoldjuk, akkor győztes mérkőzéssel a hátunk mögött várhatjuk majd a visszavágót" – árulta el az egyszerűsített taktikát Zdravko Zovko vezetőedző.
További hírek
Season ticket info
2022. Sep. 08.Many of you have asked so here you find more information on the season tickets
A nice win at the end
2022. Sep. 03.Even with a ten-minute goalless period, the adult team of our academy gota confident victory against Békéscsaba in the season opener.
The pre-season is over
2022. Aug. 27.The preparation for our first team ended with the home match against MTK.
From hosts to visitors
2022. Aug. 12.Last week we welcomed our Croatian opponent back home, but now we traveled to Koprovnica, where we played two more practice matches.
The goal is to achieve long-term stability
2022. Jul. 22.Our adult team started preparing for the 2022/23 season at the beginning of the week, on the occasion of this, our management held a press conference where several changes affecting the association were discussed.