„ACÉL A SZÍV!”
Ma már az MTK ellen
Újabb bajnoki találkozó vár együttesünkre, mely ma este hat órától a fővárosban lép pályára az MTK ellen.
Nem sokat pihenhettek a Siófok elleni 24-19-re megnyert EHF Kupa találkozó után együttesünk tagjai, ugyanis ma már újabb mérkőzés vár a Zovko-csapatra, mely este hat órától az MTK otthonában láp pályára. A fővárosiak jelenleg a kilencedik helyen állnak a bajnokságban, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy könnyű meccs várna Bulath Anitáékra sőt, biztosak vagyunk abban, hogy a házigazdák mindent el fognak követni azért, hogy pontot, netán pontokat raboljanak együttesünktől.
Az MTK csapata szépen szerepel eddig az idei szezonban, ,legutóbbi három mérkőzéséből csak a Ferencváros ellenit veszítette el, de győzni tudott Vácon, majd hazai környezetben simán legyőzte a Debrecent, s ez mindenképpen óvatosságra kell, hogy intse együttesünket. Már csak azért is, mert a két gárda őszi találkozóján is sikerült meglepnie a mieinket a kék-fehéreknek, hiszen az első félidőben még három góllal, 16-13-ra az MTK vezetett a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, de a második felvonásban már érvényre juttatta nagyobb tudását a Kohász, s végül 33-23-as győzelmet aratott.
Tisztában van a feladat keménységével együttesünk másodedzője, György László is, aki szerint taktikus, fegyelmezett játékot kell nyújtania játékosainknak ahhoz, hogy pontokkal térjenek haza a fővárosból is.
"Nagyon bent vagyunk most a darálóban, sorozatban jönnek a mérkőzések, egyre jobb ellenfelekkel szemben kell bizonyítanunk. Természetesen becsülettel készülünk az MTK ellen, videóval, taktikával is, s bár közeleg a Siófok elleni kupameccs visszavágója, számunkra most a ma esti fővárosi összecsapás a legfontosabb. Ellenfelünket jó játékosok alkotják, védekezésük erőszakos, szóval nehéz feladat vár ránk, de ezt is meg szeretnénk oldani, s úgy gondolom, hogy ha megfelelően koncentrálunk, s fegyelmezetten játszunk, akkor el is hozzuk a pontokat a fővárosból. Próbálunk azért kicsit frissíteni a csapaton, de nagyon nem engedhetünk azért ki, mert nagyon fontos, hogy továbbra is tűzben tartsuk a játékosokat a kőkemény januári időszakban is" – fogalmazott a DKKA együttesének másodedzője az MTK elleni bajnoki előtt.
További hírek
It was not our day
2019. Apr. 13.Weak performance both in attack and defending resulted a defeat against MTK Budapest.
We kept both points home
2019. Apr. 06.After a forgettable first period we gained an easy victory against Eszterházy SC tonight.
Another FTC victory against us
2019. Mar. 30.Despite the good first half from our team, Ferencváros used their chances better in the second one which resulted a comfortable ten-goal victory for them.
Excellent home victory
2019. Mar. 27.With a focused play our team gained an important win against Kisvárda KC.
A clear Győr win
2019. Mar. 06.We suffered an 11-goal-defeat in the league at the title holder's place.