„ACÉL A SZÍV!”
Felkészülési meccs a japánok ellen
A japán válogatott ellen húz szerelést pénteken délután együttesünk, mely március 23-án, Siófokon folytatja a bajnoki alapszakasz küzdelmeit.
Nemzeti csapatunk Európa-bajnoki selejtezői mellett sem pihennek akadémiánk játékosai, akik tegnap már újra munkába álltak, hogy a lehető legjobban felkészüljenek a bajnoki alapszakasz véghajrájára, valamint a rájátszás kőkeménynek ígérkező küzdelmeire. Mint azt Zdravko Zovko vezetőedző érdeklődésünkre elmondta, ezen a héten komoly fizikai és állóképességi feladatok szerepelnek a "menüben", de pénteken egy találkozó is vár együttesünkre, mely délután négy órától a japán válogatottal méri össze erejét a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Jövő héttől még több labdás gyakorlat szerepel majd a programban, s vezetőedzőnk szeretne még egy edzőmérkőzést is tető alá hozni, hiszen a két csapat megegyezése alapján március 23-án este hat órától játsszák le a már többször is elhalasztott Siófok – DKKA bajnoki rangadót, mely komolyan befolyásolhatja az alapszakasz végeredményét is. Ezt követően sorozatban várnak majd a meccsek együttesünkre, mely 26-án Békéscsabán vendégszerepel, majd 30-án a jelenlegi listavezető Győr csapatát látja vendégül, míg április 3-án a Randers elleni EHF Kupa elődöntő első találkozóján kell bizonyítania a Kohász kézilabdázóinak.
További hírek
An unexpected huge defeat
2021. Sep. 25.The adult team of our academy suffered a massive, 33-23 defeat in the Hungarian championship against Vác, playing very nervously with many mistakes.
Victory is what matters!
2021. Sep. 11.The championship fights of the season 2021/2022 started for us with a nervous game, but with an important success.
The adults won the tournament in Békéscsaba
2021. Aug. 21.A six-goal, 29-23 success in the final against Alba FKC.
Win at the third preparation match
2021. Aug. 13.Our adult team gained a seven-goal, 32-25 victory at their training match played at the home of Vasas.