„ACÉL A SZÍV!”
"Jó érzés a csapatra nézni!"
Nagyon izgul a vasárnapi mérkőzés előtt akadémiánk szakmai vezetője, Radulovics Bojana is, aki felszabadult, jó játékban reménykedik az EHF Kupa elődöntőjének visszavágóján.
Ahogy közeledik az EHF Kupa elődöntőjének vasárnapi visszavágója, úgy nő az izgalom játékosainkban, valamint akadémiánk vezetőiben is. Nem mindennapi esélyt harcolt ki ugyanis magának csapatunk azzal, hogy kétgólos, 29-27-es győzelmet aratott a dán Randers otthonában, s egy "apró" lépésre került attól, hogy a 2002/2003-as szezon után újra nemzetközi kupadöntőben szoríthassunk női kézilabdázóinknak.
Ahhoz azonban, hogy a mieink valóra váltsák álmukat, s bejussanak az EHF Kupa fináléjába, még egy nagyon keménynek ígérkező mérkőzést kell játszaniuk a Randers ellen, ám mint azt Radulovics Bojana, együttesünk szakmai vezetője elmondta, most úgy érzi, hogy nagyon egyben van a csapat, melynek minden tagja élni akar azzal a lehetőséggel, amit a nemzetközi kupadöntőbe jutás jelenthet.
"Megmondom őszintén, nagyon jó érzés ránézni erre a csapatra az utóbbi időben, mert a szezon hajrájára nagyon összekovácsolódott a társaság, mosolyognak, élvezik a játékot, úgy látom, mindenki teszi a dolgát, igazi csapatként, egymásért küzdve hajtanak minden meccsen, ahogy tették azt a Győr, majd a Randers elleni összecsapáson is. Egy sportoló, egy kézilabdázó életében ez a legfontosabb időszak, ahogy a válogatottal a világversenyek, úgy a klubkézilabdában a nemzetközi kupasorozat véghajrája a legizgalmasabb. Ezt én is átéltem játékosként, szerencsére több alkalommal is, de hiába nem játszom már, ugyanolyan lelkesen, s izgalommal várom a vasárnapi összecsapást, mint amikor még én is a pályán küzdöttem a minél szebb eredményekért. Ami külön öröm számomra, hogy ugyanazt érzem a mostani csapatunkon, mint amit akkor láttam, amikor mi voltunk ebben a helyzetben. Mindenki vidám, mindenki mosolyog, s olyan önbizalommal várják az elődöntő visszavágóját, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresek legyenek" – fogalmazott akadémiánk szakmai vezetője.
Radulovics Bojana szerint azonban nagyon figyelni kell a dánokra, akik a hazai vereségük ellenére sem fogják feladni a harcot, s mint azt szakmai vezetőnk elmondta, a remélt sikerhez teher nélkül, felszabadultan, de nagyon fegyelmezetten kell játszania Bulath Anitáéknak, akiknek nagyon sokat segíthetnek majd hűséges szurkolóik is.
"A sok jó előjel ellenére el kell felejtenünk, hogy már továbbjutottunk, nem szabad előre innunk a medve bőrére, mert egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk vasárnap is. Én nagyon jól ismerem a dán csapatokat, a dán játékosokat, hiába kaptak ki tőlünk otthon, s hiába szenvedtek vereséget szerdán a bajnoki rájátszásban, ők úgy fognak idejönni, hogy végighajtják a meccset, hisznek abban, hogy van esélyük, ilyen a mentalitásuk, s egy pillanatig nem fogják feladni a küzdelmet. Szóval nekünk is nagyon oda kell figyelnünk, a taktikát maximálisan betartva, felszabadultan kell játszanunk, s le kell vetni azt a nyomást magunkról, hogy ezúttal tényleg minden mellettünk szól. Nekünk már az is hatalmas siker, hogy idáig eljutottunk, nagyon régen volt Dunaújvárosban nemzetközi kupaelődöntős csapat, nem szabad, hogy görcsösek legyünk.
A játékosoknak el kell bírniuk azt az érdeklődést, ami a vasárnapi meccset övezi majd, s fel kell dobja őket a remélhetőleg kiváló hangulat. Ne azt érezzék, hogy most meg kell felelni a szurkolóknak, hanem az általuk biztosított hangulatot, hátteret meglovagolva kell nekivágniuk a mérkőzésnek, tényleges előnyt kovácsolni a hazai pályából. Az biztos, hogy a győzelemhez szükséges tudás megvan a játékosokban, ezt bizonyították már Dániában is, s nagyon bízom abban, hogy itthon is megmutatjuk, nem véletlenül jutottunk el idáig, s kiharcoljuk a döntőbe jutást. Nagyon kemény hatvan perc vár ránk, melyben döntő fontosságú lesz, hogy melyik csapatnak sikerül ráerőltetni az akaratát a másikra, s mi természetesen azon leszünk, hogy ezt mi tudjuk megvalósítani. Abban biztos vagyok, hogy a szurkolóink végig mellettünk lesznek, Dániában is rengeteget segítettek abban, hogy kiharcoljuk a győzelmet, amit nem lehet elégszer megköszönni nekik. Csodálatos volt, hogy vállalták ezt a rendkívül hosszú utat, imádják ezt a csapatot, de ez igaz fordítva is, a játékosok is imádják a drukkereket, akiktől természetesen vasárnap is arra számítunk, hogy olyan hangulatot teremtenek, ami tovább repíthet minket az álmaink felé" – árulta el Raduloviocs Bojana, aki természetesen abban bízik, hogy a visszavágó is csapautnk továbbjutást jelentő győzelmével ér majd véget.
További hírek
Vác took a bow in front of us as well
2023. Apr. 15.With great teamwork and excellent individual performances, the adult team of our academy won against Vác.
This victory is ours!
2023. Apr. 01.Fighting hard from the first minute to the last, playing as a real team, our academy's adult team won 30-29 at home against Siófok.
Important victory at home
2023. Mar. 25.DKKA dedicates today's victory to the memory of Mihály Bába.
We did not give it up
2023. Mar. 19.In a well fought game our team managed to equalise when it was really needed, so we returned home from Budaörs with a point.
Hope lasted for 30 minutes
2023. Mar. 11.Despite leading throughout most of the first half, after switching sides, our team could not deliver neither in attack nor in defending against Mosonmagyaróvár.