„ACÉL A SZÍV!”
Nem alkalmas a döntőre a sportcsarnok
Biztos, hogy nem a Dunaújvárosi Sportcsarnokban játssza le együttesünk az EHF Kupa döntőjének hazai mérkőzését.
Újkori történelmének legnagyobb nemzetközi sikerét érte el vasárnap akadémiánk, mely a dán Randers elleni párharcból jutott be az EHF Kupa döntőjébe, így felnőtt kézilabdázóink tizenhárom év elteltével játszhatnak újra nemzetközi kupadöntőt. A visszavágón, csakúgy, mint a közelmúlt mérkőzésein, kiváló hangulatot teremtettek a hazai szurkolók a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ám azt már a mérkőzés előtt is sejteni lehetett, hogy az eredménytől függetlenül csapatunk otthona ezzel a találkozóval el is búcsúzik a nemzetközi kupasorozattól.
Ezt erősítette meg akadémiánk ügyvezetője, Szemenyei István is, aki érdeklődésünkre elárulta, hogy az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) határozata szerint a Dunaújvárosi Sportcsarnok, a közelmúltban elvégzett fejlesztések ellenére sem alkalmas a finálé megrendezésére.
"Már a visszavágó előtt, március végén kaptunk egy hivatalos levelet az EHF-től, amelyben az szerepelt, hogy megvizsgálták az európai kupákban elődöntőt játszó csapatok létesítményeit az év elején leadott dokumentációk alapján. Fotókkal alátámasztva monitorozták a csarnok befogadóképességét, az öltözők, mosdók állapotát, a biztonsági tervet, a kommunikációs lehetőségeket, a vendégszurkolók elhelyezését. Mi próbáltunk fejlesztéseket végrehajtani saját erőből, így például beszereztünk egy korszerű eredményjelzőt, "ledcsíkot" az EHF által előírt reklámoknak, kiépítettük az internetes kommunikáció lehetőségeit, ezt láthatják a szurkolóink is, hogy képesek vagyunk a csarnokból komoly videóközvetítésre is, de nyilván az épület alapvető adottságain nem tudtunk változtatni. Lényeg a lényeg, hogy az Európai Kézilabda Szövetség ebben a márciusi levelében azt közölte velünk, hogy a Dunaújvárosi Sportcsarnokban nem engedélyezi a döntő lejátszását. A jégcsarnok, melyhez számtalan szép emlék köti a dunaújvárosi kézilabda szerelmeseit is, szintén nem alkalmas, az átalakítása óriási összegeket emésztene fel, ráadásul nem is szerepel jelenleg az EHF-nél nyilvántartott csarnokok között, vagyis itt elölről kellene kezdeni az engedélyeztetési eljárást, aminek a kimenetele bizonytalan. Persze próbálhatunk még egy kört futni, de be kell vallani, hogy ez a csarnok az EHF által elvárt színvonalú kupadöntő megrendezésére nem alkalmas. A Győr elleni bajnoki, valamint az EHF Kupa elődöntőjének visszavágója is mutatta, hogy a befogadóképessége határán volt a csarnokunk, ráadásul úgy, hogy utóbbira igazából nem is érkeztek vendégszurkolók. A dán csapat nem volt hajlandó a csarnokban zuhanyozni, s tudomásul kell vennünk, hogy olyan színvonalú körülményeket kell teremtenünk, ami egy európai kupadöntőhöz illeszkedik." – osztotta meg honlapunkkal az Európai Kézilabda Szövetség határozatát Szemenyei István.
Hivatalosan is eldőlt tehát, hogy nem játszhatja Dunaújvárosban az EHF Kupa döntőjének hazai mérkőzését együttesünk, s mint azt ügyvezetőnk elmondta, több lehetséges helyszínt is leadtak a nemzetközi szövetségnek, ám az, hogy pontosan hol is fogadhatják majd a német Metzingen együttesét, csak a hét második felében, a kupadöntő sorsolása után dőlhet el.
"Az EHF döntésének tudatában a megadott határidőig három csarnokot jelöltünk meg lehetséges helyszínnek, melyek természetesen rendelkeznek a szükséges feltételekkel a döntő megrendezéséhez, ezek pedig a Veszprém Aréna, a Syma Csarnok, valamint a Dabasi Sportcsarnok, de nálunk a Veszprém Aréna áll az első helyen. Sok függ azonban a holnapi sorolásától, melyen eldől, hogy mikor és hol kezdjük a finálé küzdelmeit, mert csak a pontos időpontok függvényében tudjuk véglegesíteni a helyszínt, de az előzetes tárgyalások már megkezdődtek a csarnokok üzemeltetőivel. Bárhogy is alakul a csarnokhelyzettel kapcsolatos történet, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia mindent el fog követni azért, hogy szurkolóink kényelmesen, s minimális költségekkel tekinthessék meg az EHF Kupa döntőjének várva várt hazai mérkőzését" – árulta el a DKKA ügyvezetője.
További hírek
Nikolett Sallai will also join our team next year
2023. Jun. 09.Our player squad for next season is almost complete,
DVSC secured their third place in Dunaújváros
2023. May. 27.Debrecen could be much happier in the last match of the season.
Kisvárda could be happy again
2023. May. 20.In a close match, Kisvárda took the two league points with a 26-24 victory from the Dunaújváros Sports Hall early this evening.
No surprise in Népliget
2023. May. 13.Our handball players put up a good fight even with players missing from the squad, but the capital side kept the championship points at home with a seven-goal win.
Defeat on the Balaton shore
2023. Apr. 29.Our players did not play well neither in attack nor in defence at the home of NEKA, so we finished the Balatonboglár trip without a point.