„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Felálltunk a padlóról!

2016. Apr. 13.
  • Facebook

Ötgólos hátrányból felállva aratott 29-24-es győzelmet együttesünk a Debrecen elleni bajnoki negyeddöntő első, dunaújvárosi mérkőzésén.

A bajnoki negyeddöntő első mérkőzését játszotta ma este a Debrecen ellen együttesünk, s a kezdés előtt az volt a legnagyobb kérdés, hogy ki tudták-e heverni a Randers elleni EHF Kupa elődöntő idegi fáradtságát játékosaink, hiszen kulcsfontosságú volt az, hogy olyan előnyt szerezzenek a Zovko-tanítványok a jövő heti visszavágó előtt, amire már fel lehet építeni a legjobb négy közé jutást.
A mérkőzés elején úgy tűnt, hogy nagyon benne van még kézilabdázóinkban a dánok elleni párharc minden nyoma, hiszen támadásban és védekezésben is lassan, kissé talán fásultan játszott a Kohász, s ezt könyörtelenül kihasználták a vendégek, akik a 4. perc elején már 4-1-re vezettek. Ugyan Kovács Anna góljaival visszajött még egyre a Kohász, ám a folytatás is a Loki játékosainak elképzelései szerint alakult, nem kis mértékben a jövőre már csapatunkat erősítő Kudor-Karnik kettősnek is köszönhetően, akik a vendégek első hét góljából ötöt vállaltak magukra (4-7).

Az látszott a mieinken, hogy akarnak, igyekeznek ragadni ellenfelükre, ám továbbra is csak felvillanásai voltak játékosainknak, így a debreceniek biztosan őrizték két-háromgólos előnyüket (6-9). A játékrész utolsó tíz percének kezdetén úgy tűnt, hogy sikerül kirángatnia magát a gödörből a Kohásznak, mely Azari találatával minimálisra csökkentette hátrányát, ám a vendégek mestere jó ütemben kért időt, megakasztotta a mieink lendületét, így a félidei szünethez érve ismét visszaállította a két gárda közti korábbi különbséget a DVSC (12-15).

A térfélcsere után természetesen azt vártuk, hogy visszajön a meccsbe együttesünk, ehelyett a második felvonást is nagyon rosszul kezdték a mieink. Egy kihagyott hetes, majd egy mellé lőtt ziccer után is gólt lőtt a Loki, s mikor a 36. percben 13-18-as állást mutatott az eredményjelző, finoman szólva sem volt irigylésre méltó helyzetben a Kohász. Kézilabdázóink azonban bebizonyították, hogy nem véletlenül jutottak el az idei szezonban addig, ameddig, mert innen is képesek voltak feltápászkodni. Nem tudni, hogy mi adta meg ehhez a kezdőlökést, talán Takács Dusmáta pimasz, de eredményes szabaddobása, esetleg Oguntoye két nagy védése, de a következő tíz percet 6-1-re nyerték a Zovko-tanítványok, akik támadásban és védekezésben is óriásit javultak, s a 47. percben végre kiegyenlítettek (19-19).

Innentől viszont már nem a meccsben maradás, hanem csak a győzelem és az előnyszerzés lehetett a célja a Kohásznak, melynek játékosai óriási elánnal vágtak neki a véghajrának is. Hiába kért időt a vendégek mestere, Takács Dusmáta újabb gólja után már mi vezettünk sőt, az 53. percben először volt két gól a mieink előnye (23-21). Elég volt azonban két hiba, s a Loki azonnal egalizált, de erre is volt válasza csapatunknak, mely Azari és Bulath fontos góljaival lépett el újra kettővel ellenfelétől (25-23). A vendégek ekkor teljesen elbizonytalanodtak, két támadásukból sem találták el a kaput, míg a mieink újabb három találatot szerezve húztak el 28-23-ra a Lokitól. Ugyan Kudor még szépíteni tudott az álláson, de Bulath második sikeres büntetőjével végül a mieink nyerték meg 29-24-re a mérkőzést, s várhatják ötgólos előnyből a nagyon nehéznek ígérkező debreceni visszavágót.

A győzelem értékét mindenképpen növeli, hogy nagyon mélyről kellett felkapaszkodnia csapatunknak, s ezt erősítette meg Zdravko Zovko vezetőedző is a mérkőzés utáni értékelésében.
"Az első félidőben nagyon meglátszott rajtunk a Randers elleni mérkőzés, elsősorban fejben voltunk fáradtak, nagyon sok rossz döntést hoztunk, s ezeket a Debrecen könyörtelenül megbüntette. Óriási dicséret illeti azonban a csapatot azért, hogy ilyen helyzetből is képes volt felállni, nagyot küzdöttek a lányok, s végül megérdemelten nyertek, de ettől még nagyon nehéz lesz a debreceni visszavágó, ahol a legjobb formánkat kell nyújtanunk ahhoz, hogy bejussunk a legjobb négy közé" – értékelt vezetőedzőnk.

DKKA – DVSC-TVP 29-24 (12-15)

DKKA: Oguntoye, Azari 3, Kovács 8, Bulath 4, Triscsuk 3, Horváth, Vincze 5. Csere: Triffa (kapus), Takács D. 3, Szalai 3, Ferenczy, Nick. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

DVSC-TVP: Horváth-Pásztor, Kelemen 2, Despotovic 2, Kudor 4, Klikovac 7, Karnik 6, Slakta. Csere: Lajtos (kapus), Siska 2, Sirán, Varsányi, Garbuz 1. Vezetőedző: Anton Tiselj.

 

További hírek

Let's introduce to you Boglárka Sziráki

Let's introduce to you Boglárka Sziráki

2020. Apr. 23.

She sees her contract with DKKA as a professional step forward and will do her best to win in Dunaújváros as well!

Statement on financial measurements

Statement on financial measurements

2020. Apr. 20.

The management of our Academy issued the following statement about the arrangements necessary to be taken at DKKA due to the corona virus epidemic.

Newcomers have been announced

Newcomers have been announced

2020. Apr. 16.

It was known that our adult squad for the next season will be quite different from the one that we had this season. It become clear, that seven players are definitely joining us.

Official: the season is over now

Official: the season is over now

2020. Apr. 09.

The Hungarian Handball Association relaeased their decision about cancelling the competition for the season 2019/2020 both concerning the league and the Hungarian Cup.

Partial curfew for 2 weeks’ time in Hungary

Partial curfew for 2 weeks’ time in Hungary

2020. Mar. 27.

The Hungarian Government ordered a partial curfew

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat