„ACÉL A SZÍV!”
A Vác következik.... Frissítve: 20160424
A Vác csapatát fogadjuk a bajnokság 5-8. helyéért kiírt rájátszásának első mérkőzésén.
Nem pihenhet sokat a Debrecen elleni vereség után együttesünk, mely vasárnap délután újra bajnoki meccsen lép pályára, ám a remélt elődöntő helyett az 5-8. helyért kiírt rájátszás első fordulója vár Zdravko Zovko tanítványaira. A vasárnap délután öt órakor kezdődő mérkőzésen a Vác együttese látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba, s az oda-visszavágós párharc tétje az lesz, hogy melyik gárda játszhat a bajnokság ötödik helyéért a szezon véghajrájában.
A Kohász kézilabdázói nincsenek könnyű helyzetben, hiszen nehezen gyógyulnak a Debrecen elleni negyeddöntős búcsú lelki sebei, ám mint azt György László másodedző elmondta, egyszerűen nincs idejük arra, hogy szomorkodjanak, mert fontos meccsek várnak a csapatra, vagyis muszáj túllépni a csalódottságon, s mindent meg kell tenni azért, hogy szépen fejezzük be az idei szezont. A Vác elleni mérkőzés azonban nem ígérkezik könnyűnek, mert vasárnapi ellenfelünk többször is megnehezítette már a mieink dolgát az idei szezonban, hiszen az alapszakasz dunaújvárosi meccsén három, míg Vácon négy góllal nyert együttesünk, s biztosak lehetünk abban, hogy az ellenfél ezúttal sem adja olcsón magát.
Tisztában van a feladat nehézségével vezetőedzőnk, Zdravko Zovko is, aki szerint a holnapi mérkőzés legfontosabb feladata a győzelem mellett az lesz, hogy visszataláljon korábbi formájához a csapat, hiszen az EHF Kupa fináléjában csak így lehet esélyük a sikerre.
"Természetesen mindenkit megviselt a debreceni vereség és az, hogy nem jutottunk be a legjobb négy közé, de ezen most már változtatni nem tudunk. A Vác elleni vasárnapi mérkőzésen szeretnénk győzni, s mindezt úgy megtenni, hogy abból építkezni is tudjunk, mert jövő héten már az EHF Kupa döntőjében lépünk pályára, s addigra muszáj lesz újra formába hozni magunkat" – fogalmazott szakvezetőnk.
Akik nem tudnak kijönni a csarnokba buzdítani csapatunknak, ők a szokásos helyen tudják követni a mérkőzést élőben.
HAJRÁ KOHÁSZ!
További hírek
Vác took a bow in front of us as well
2023. Apr. 15.With great teamwork and excellent individual performances, the adult team of our academy won against Vác.
This victory is ours!
2023. Apr. 01.Fighting hard from the first minute to the last, playing as a real team, our academy's adult team won 30-29 at home against Siófok.
Important victory at home
2023. Mar. 25.DKKA dedicates today's victory to the memory of Mihály Bába.
We did not give it up
2023. Mar. 19.In a well fought game our team managed to equalise when it was really needed, so we returned home from Budaörs with a point.
Hope lasted for 30 minutes
2023. Mar. 11.Despite leading throughout most of the first half, after switching sides, our team could not deliver neither in attack nor in defending against Mosonmagyaróvár.