„ACÉL A SZÍV!”
Miénk az EHF Kupa!
Igazi csapatként küzdötte végig, s igazi csapaként is nyerte meg az EHF Kupa döntőjét akadémiánk felnőtt együttese. Szép volt lányok, gratulálunk!
Az idei szezon legfontosabb mérkőzése várt ma este hat órától együttesünkre, mely Veszprémben, a Veszprém Arénában vágott neki az EHF Kupa-döntő visszavágójának. Zdravko Zovko tanítványai kétgólos vereséget szenvedtek a Metzingen elleni párharc első, németországi találkozóján, s bár azzal mindenki tisztában volt, hogy kőkemény csata vár kézilabdázóinkra, az Aréna lelátóit megtöltő drukkerek nagy része biztos volt abban, hogy csapatunk képes lesz ledolgozni hátrányát.
Érdekes egyébként a szurkolói lélektan. Egy-egy sorsdöntő meccs előtt rengeteg mindenben igyekeznek kapaszkodót találni a drukkerek, akik közül többen is felelevenítették azt, hogy a dunaújvárosi női kézilabda első nemzetközi kupagyőzelmét, az 1995-ös KEK-sikert éppen egy német csapat, a Lützellinden ellen ünnepelhette a Dunaferr együttese, mely hazai környezetben, nyolc góllal mosta le vetélytársát úgy, hogy a németországi odavágón két góllal a hazaiak nyertek. Csakúgy, mint a mostani párharc első összecsapásán.
Az már a bemelegítés percei alatt látszott, hogy mindkét csapat rendkívül elszántan készül a sorsdöntő meccsre, s mi természetesen abban bíztunk, hogy az akarati tényezők mellett játékban is jobbak lesznek a Kohász kézilabdázói. A mérkőzés előtt egy sztárvendég, Janicsák Veca szórakoztatta a nagyérdeműt, majd a játékvezetők, illetve együttesünk támogatói, köztük dr. Dorkota Lajos, Fejér megye díszpolgára kaptak elismerést majd kezdődhetett az év meccse, melyet mindkét csapat feszülten kezdett, a mieink kettő, a vendégek három támadást is elrontottak, mire Triscsuk Krisztina megtörte a gólcsendet, de erre azonnal válaszolt a németek norvég átlövője, Tonje Loseth. Sajnos Kovács, majd Takács Dusmáta találata után is gyorsan gólt lőttek a vendégek, de a hetedik percben végre egymás után kétszer villantak a dunaújvárosi lövők, s végre két gól volt az előny (5-3).
Loseth ellen nem volt azonban ellenszer, két átlövéssel egyenlített, ráadásul Bulath Anita is megsérült egy ütközést követően, majd Kovács Anna hibázott hétméterest, s mikor a norvég átlövő már az ötödik gólját jegyezte, a meccsen először a németeknél volt az előny (6-7). Nem estek kétségbe a mienk, Szalai, Tricsuk, majd Kovács volt egymás után eredményes, s mikor a 16. percben Triscsuk belőtte büntetőjét, először állt kupagyőzelemre a Kohász (10-7). Azari szemfüles gólja után már néggyel mentek a mieink, s Konkoly Csaba azonnal időt is kért, hogy rendet tegyen tanítványai fejében, akik támadásban és védekezésben is visszaestek (11-7). A folytatásban felváltva szerezték újabb és újabb találataikat a felek, így állandósult a két gárda közti négy-ötgólos különbség. Zdravko Zovko öt perccel a félidő vége előtt kért időt, hogy felhívja a figyelmet a véghajrá fontosságára. A csereként beállt Triffa Ágnes hetest védett, majd Vincze Melinda kiállítása alatt a kilencedik (!) gólját szerző Triscsuk bombázott a kapuba, így a szünetben 18-14-es Kohász-előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.
A második félidő elején Takács Dusmáta harcolt ki két újabb hetest, de csak az egyiket tudták bedobni a mieink, akik kettős emberfórban, Bulath és Azari góljaival már hatra növelték előnyüket (21-15). Nem lazíthattak azonban a mieink, mert Bulath kétperce alatt négyre jöttek fel a vendégek, miközben együttesünk támadásban kissé visszaesett. Takács Dusmáta hatalmasat küzdve harcolt ki hetest és kiállítást, majd Bulath Anita és Szalai Babett ugrasztotta talpra a drukkereket, s újra időt kellett kérnie Konkoly Csabának (23-17).
A vendégek tovább keményítettek védekezésükön, az óriási csatában mindkét oldalon egyre több hiba csúszott a játékba, s továbbra sem lehettünk nyugodtak, mert a mieinkhez hasonlóan a németek is óriásit harcoltak. Takács Dusmáta nagyon fontos pillanatban, 13 perccel a meccs vége előtt végre betalált, majd Oguntoye védett hatalmasat, s mikor Azari is mattolta Stockhorst kapust, már összesítésben is tetemes, ötgólos volt a mieink előnye (25-18). A vendégek ráadásul teljesen elbizonytalanodtak, s bár együttesünk sem szórta a gólokat, mégsem fogyott az előnye, mert a Metzingen játékosai sorozatban hibázták el a lehetőségeket.
Triscsuk 11. gólja után nyolccal ment a DKKA, s mivel ekkor már csak szűk hét perc volt hátra, nagyon úgy tűnt, hogy semmi nem menti meg csapatunkat az EHF Kupa megnyerésétől (26-18). A végjáték már szerencsére semmi izgalmat nem tartogatott, a kiváló hangulatot teremtő drukkerek felállva tapsolták végig az utolsó perceket, majd borulhattak egymás nyakába, mert a Kohász remek játékot nyújtva győzte le 29—21-re a Metzingen csapatát, s teljesen megérdemelten nyerte meg az EHF Kupa idei kiírását. Szép volt lányok, köszönjük!
DKKA – Tus Metzingen (német) 29-21 (18-14) Az EHF Kupát 55-49-es összesítéssel a DKKA csapata nyerte!
Örömszavak
Zdravko Zovko: Gratulálok az egész csapatnak, hatalmasat küzdöttek a lányok, az első perctől az utolsóig megcsinálták, amit elterveztünk, nem lazítottak, fokozatosan építették fel a meccset és a játékukat, megérdemelten szereztük meg az EHF Kupát.
Bulath Anita: Kimondhatatlanul boldog vagyok, az első perctől az utolsóig igazi csapatként küzdöttünk, mindenki hozzátette azt a pluszt, amit kellett a győzelemhez. Gratulálok minden csapattársamnak, a szurkolóknak, ők is sokat jelentettek ma.
Azari Fruzsina: Nem is tudom elmondani, hogy milyen boldog vagyok. Nagyon akartuk ezt a győzelmet, végig nagyot küzdöttünk, végig hittünk magunkban, mindenki csak a végső célt tartotta szeme előtt, s ezért meg is tett mindent.
Oguntoye Viktória: Rettentően boldog vagyok, erre készültünk, ezért dolgoztunk, éreztem, hogy meg tudjuk csinálni. Nagyon köszönöm a csapattársaimnak, a stábnak,mindenkinek aki a csapatért dolgozott és tett az elmúlt időszakban.
Főoldali kép forrása: Turcsán Fruzsi
További hírek
Old Friendship in a New Light
2024. Aug. 27. #DKKA felnőtt csapatToday, our adult women's team, competing in the NB I (Hungarian Women's Handball League), has signed a sponsorship agreement with Di-Fer Auto Group, a company that has been present in the city for many years. As part of the agreement, our French player Déborah Kpodar received a new Suzuki Vitara Hybrid car.
We Ended the Season in Győr
2024. May. 26. #DKKA felnőtt csapatIn the closing moments of each half, ETO concentrated much better, achieving a 40-25 victory over DKKA in the last round of the championship.
Excellent Victory in Kisvárda
2024. May. 18. #DKKA felnőtt csapatWith outstanding defense and a brilliant performance by goalkeeper Alexa Wéninger, our academy's senior team secured a 23-18 victory against Kisvárda on Saturday evening.
Living for Dunaújváros Handball for 37 Years
2024. May. 16. #DKKA felnőtt csapatTwenty-five years ago today, the Dunaújváros women's handball team achieved its greatest club success. On this occasion, we interviewed our team's technical director, Anita Györgyné Oblisz.
So close!
2024. May. 12. #DKKA felnőtt csapatFor fifty minutes, our adult team had a realistic chance of securing points against Vác, but the hosts managed the final moments better.