„ACÉL A SZÍV!”
Remek nyitán Dániában
A juniorok és a serdülők két-két győzelemmel, az ifjúságiak egy vereséggel és egy sikerrel kezdték meg szereplésüket a Generation Handball elnevezésű nemzetközi kézilabda tornán.
Harmadik alkalommal vesznek részt akadémiánk utánpótlás együttesei a Generation Handball elnevezésű nemzetközi kézilabda viadalon. A viborgi megméretésen idén öt korosztályban (U10, U12, U14, U16, U19/23) mérik össze egymással erejüket a leány és fiú együttesek, akik között idén is ott vannak a DKKA U23-as, U19-es és U16-os csapatai. A Kohász fiataljai közül ráadásul az ifik és a juniorok is címvédőként érkeztek a tornára, ugyanis egy évvel ezelőtt mindkét együttesünk megnyerte korosztálya versengését.
A keddi nyitónapon mindhárom dunaújvárosi csapat pályára lépett, s összességében jó eredményekkel örvendeztették meg az értük szurkolókat. U23-asaink két sima mérkőzést játszottak, hiszen előbb a norvég Levanger ellen nyertek 14-10-re, majd a lengyel Vistal Gdynia csapatát múlták felül 25-12 arányban, így a második játéknap előtt vezetik csoportjukat. Az U19-esek nem a legjobban kezdtek, hiszen első meccsükön 15-18-es vereséget szenvedtek a házigazda viborgiaktól, de gyorsan javítottak, mert a norvég Arstad csapat ellen 17-11-re nyertek, így ötvenszázalékos mérleggel zárták első csoportmeccseiket
U16-os együttesünk szintén két találkozót játszott kedden, s fiataljaink egyszer sem hibáztak, mivel a dán GOG ellen 20-13-ra győztek, míg vendéglátójuk harmadik számú együttesét 21-7-re ütötték ki, amivel nagy lépést tettek csoportjuk megnyerése felé. A dunaújvárosi fiatalokra ma újabb találkozók várnak, ugyanis a serdülő és a junior csapat egy-egy, míg az ifjúságiak két alkalommal lépnek pályára a rangos nemzetközi tornán.
A DKKA csapatainak keddi eredményei
Juniorok
DKKA – Levanger HK 14-10
DKKA – Vistal Gdynia 25-12
Ifjúságiak
Viborg HK – DKKA 15-14
DKKA – Arstad 17-11
Serdülők
DKKA – Viborg HK 21-7
DKKA – GOG 20-13
További hírek
Back to Dunaújváros
2022. Dec. 13.IMPORTANT CHANGE! We are hosting Siófok KC in Dunaújváros on Sunday.
Painful draw
2022. Dec. 03.The long break was clearly visible in the match of our first team, which, somewhat surprisingly, only managed an 18-18 draw against NEKA.
Easily into the next round
2022. Nov. 23.With a very smooth, 45-12 victory against Ajka our academy's adult team qualified for the fourth round of the Hungarian Cup.
Victory before the long break
2022. Oct. 22.With good defense and an improving offensive game, our academy's adult team got a well-deserved 26-22 result against Budaörs tonight.