„ACÉL A SZÍV!”
Vereséggel kezdtük az Ipress Kupát
Támadásban és védekezésben is sok volt a hiba, így 28-31 arányú vereséget szenvedtünk az Ipress Kupa első mérkőzésén.
A váci Ipress Kupán szerepel ma, illetve vasárnap akadémiánk felnőtt együttese. Zdravko Zovko tanítványai délelőtt fél tizenkettőtől az osztrák Hypo Niederösterreich csapata ellen léptek pályára, már Karnik Szabinával és Camilla Micijeviccsel kiegészülve, ugyanakkor a keretből továbbra is hiányzott a kisebb lábsérüléssel bajlódó Kudor Kitti.
A mérkőzést együttesünk kezdte jobban, ám a beállósukat rendre jól megjátszó osztrákok nem csak hamar egalizáltak, de előbb kettő, majd három góllal is megléptek a mieinktől (2-5). A játékrész derekáig tartotta is két-háromgólos előnyét a Hypo, ám Kovács, Micijevic és Vincze találatai után muszáj volt időt kérnie ellenfelünknek, mert a 17. percben már a Kohász állt két góllal jobban (11-9). A félidő hajrájában Zdravko Zovko bátran nyúlt a fiatalokhoz, ami miatt egy kissé megtört a lendület, így az osztrákok újból magukhoz ragadták a kezdeményezést, s az első félidő végén ők vonulhattak minimális előnnyel a pihenőre (15-16).
A térfélcserét követően sem sokat törődtek a védekezéssel a csapatok, ám úgy tűnt, hogy a nagy rohanásból a mieink jönnek ki jobban, mert a 37. percben ismét átvették a vezetést (20-19). Nem sokkal később azonban időt kellett kérnie a DKKA szakvezetésének, mert sorozatban hagyták ki ziccereiket a dunaújvárosi játékosok, így alig három perc alatt az egyfás előnyből kétgólos hátrányba kerültünk (20-22). A rövid pauzát követően sikerült is feljavulnia a mieinknek, ám ez sem tartott sokáig, mert a védekezés továbbra sem volt az igazi, így az 52. percben már néggyel ment a Hypo (25-29).
Ugyan időt kért Zdravko Zovko, de a következő gólt is az ellenfél szerezte, amivel gyakorlatilag el is dőlt a találkozó, mert a véghajrát hiába nyerte meg két góllal együttesünk, a mérkőzés végén a támadásban pontosabb osztrákok örülhettek a 31-28-as sikernek. Csapatunk legközelebb délután fél öttől lép pályára, méghozzá a váciaktól 29-22-es vereséget szenvedett Siófok ellen.
DKKA – Hypo NÖ 28-31 (15-16)
Gólszerzőink: Kovács 6, Szalai 4, Micijevic 3, Klujber 2, Vincze 2, Termány 2, Karnik 2, Molnár 2, Azari 2, Hornyák 1, Cifra 1, Gindeli 1.
További hírek
We introduce our new player, Itana Čavlović
2019. Jul. 22.We asked our pivot how she feels about the first two weeks of the preparation in her new team.
Perger Zsolt is back
2019. Jul. 18.We can welcome another returner to DKKA, after 5 years once again Perger Zsolt will strengthen our professional staff.
Back to work
2019. Jul. 08.Our adult team begun the preparation for the 2019/2020 season and they are playing the first friendly match next Friday.
Summer programmes
2019. Jun. 24.We have the list of preparatory matches of our adult team ready for the summer.
A Long-term concept at DKKA
2019. Jun. 01.Our executive director, Nyakacska Zsolt has signed a new three year long contract.