„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Folytatás hazai pályán

2016. Sep. 23.
  • Facebook

A Fehérvár KC elleni dunaújvárosi összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton este együttesünk.

Remekül kezdte az idei bajnokságot felnőtt csapatunk, mely az MTK otthonában aratott a vártnál is simább, 31-20-as győzelmet. Zdravko Zovko tanítványai támadásban és védekezésben is remekeltek a fővárosban, így fölényes sikerük teljesen megérdemelt volt. Mint azt vezetőedzőnk a találkozó után elmondta, a tizenegy gólos különbségért nagyon keményen meg kellett dolgoznia a csapatnak, de a fölényes siker a játékosok önbizalmának is jót tett a felemásra sikeredett nyári felkészülési időszak után.

Sokáig azonban nem örülhetett csapatunk a jó szezonkezdésnek, ugyanis kedden már a junior válogatott elleni mérkőzésen kellett bizonyítania Kovács Annáéknak, akikre szombaton egy nagyon keménynek ígérkező összecsapás vár a megyei rivális Alba Fehérvár KC ellen. Együttesünk hétvégi vetélytársa jelentősen átalakult a nyáron, több rutinos légióssal erősítette meg keretét, s bár a bajnokságban még nem lépett pályára, a lengyel Vistal Gdynia elleni EHF Kupa párharcból két tízgólos győzelemmel, könnyedén jutott tovább, vagyis az önbizalommal a "szomszédban" sem lehet gond.

Együttesünk azonban mindenképpen szeretné sikerrel folytatni bajnoki szereplését, ezért nagyon keményen készül a szombat este hat órakor kezdődő dunaújvárosi találkozóra, ám mint azt Zdravko Zovko vezetőedző elmondta, a remélt győzelemért újra nagyon meg kell majd dolgoznia tanítványainak.

"Egy megyei rangadónak mindig különleges atmoszférája van, s nem lesz ez másként most sem, biztos, hogy mindkét csapat számára kiemelt jelentőséggel bír az összecsapás. A fehérváriak jó csapatot alkotnak, sok rutinos játékosuk van, s a magyarok mellett több jó légióssal is rendelkeznek. Jól kezdtük a bajnokságot, az MTK elleni győzelem annak volt köszönhető, hogy nagyon odafigyeltünk a védekezésünkre, melyekből jól fejeztük be a gyors lerohanásainkat, s támadásban is igyekeztünk koncentrálni, jó arányban kihasználni a lehetőségeinket. Erre lesz szükség szombaton is sőt, a fehérváriak ellen még jobb teljesítmény kell majd a két pont megszerzéséhez. Az idei bajnokság nagyon keménynek ígérkezik, sok az erős ellenfél, éppen ezért fontos, hogy hazai pályán ne hibázzunk, kemény, kiélezett meccsre számítok, de győzni akarunk, s reméljük, hogy ebben lelkes közönségünk is támogat majd minket" – fogalmazott Zdravko Zovko vezetőedző.

További hírek

The competition notice has been announced

The competition notice has been announced

2021. Jun. 17.

There will be no substantial change for next season regarding the conduct of adult tournaments.

Kupagyőzelem hibátlan mérleggel!

Cup winners

2021. Jun. 06.

DKKA gained the first place in the League Cup with a flawless performance.

The final win is really close

The final win is really close

2021. Jun. 01.

Kozármisleny fought well in the first leg of the League Cup final, but in the second half, better and more accurate visitors made a big move towards winning the series with a confident 35-25 victory.

A victory at the end of the season

A victory at the end of the season

2021. May. 30.

The adult team of our academy finished in the eighth place in the championship, after defeating the Érd by 36-33 in the Dunaújváros Sports Hall in the last round.

It doesn't work without defense

It doesn't work without defense

2021. May. 26.

We suffered a surprising, but based on what we saw, a legitimate defeat in Békéscsaba.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat