„ACÉL A SZÍV!”
Felemás hétvége az NB I/B-ben
Ifjúsági együttesünk kikapott, a juniorok viszont nyertek az NB I/B szombati fordulójában.
Újabb fordulót rendeztek szombaton a női kézilabdázói NB I/B-s pontvadászatában, ahol akadémiánk junior és ifjúsági együttese is a Kozármisleny korosztályos csapatait fogadta. A Dunaújvárosi Sportcsarnokban lejátszott mérkőzéseken előbb ifjúsági együttesünk lépett pályára a vendégek juniorjai ellen, ám hiába vezettek az első félidő után már 13-9-re is a dunaújvárosi fiatalok, a térfélcserét követően feljavultak a kozármislenyiek, akik fordítani tudtak, s végül nagy csatában 21-22-es győzelmet arattak. A DKKA ifjúsági csapata így hét fordulót követően három győzelemmel és négy vereséggel áll a tizennégy csapatos mezőny hetedik helyén.
A juniorok nem a legjobb előjelekkel várták újabb felnőtt bajnokijukat, ugyanis legutóbbi két meccsüket elveszítették a másodosztályú pontvadászatban, de a tabella tizenegyedik helyét elfoglaló vendégekkel szemben így is György László gárdája volt az esélyes. Akadémiánk junior csapata igazolta is az előzetes várakozásokat, elsősorban jó támadójátékának köszönhetően már az első felvonás végén 17-12-re vezetett, s mivel ötfás előnyét még növelni is tudta a második harminc percben, végül 31-25-ös sikerrel lépett fel a bajnoki tabella ötödik helyére.
Eredmények
NB I/B junior bajnokság
DKKA (ifi) - Kozármisleny 21-22 (13-9)
NB I/B felnőtt bajnokság
DKKA (junior) - Kozármisleny 31-25 (17-12)
További hírek
It was not our day
2019. Apr. 13.Weak performance both in attack and defending resulted a defeat against MTK Budapest.
We kept both points home
2019. Apr. 06.After a forgettable first period we gained an easy victory against Eszterházy SC tonight.
Another FTC victory against us
2019. Mar. 30.Despite the good first half from our team, Ferencváros used their chances better in the second one which resulted a comfortable ten-goal victory for them.
Excellent home victory
2019. Mar. 27.With a focused play our team gained an important win against Kisvárda KC.
A clear Győr win
2019. Mar. 06.We suffered an 11-goal-defeat in the league at the title holder's place.