„ACÉL A SZÍV!”
Az Érd ellen játszunk az EHF Kupában
Az Érd csapata ellen vívhatja meg az EHF Kupa selejtezőjének harmadik fordulóját együttesünk.
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) bécsi székházában tartották meg ma délelőtt az EHF Kupa sorsolását, melyen akadémiánk felnőtt csapata is érdekelt volt. Együttesünk a harmadik körben csatlakozott be a nemzetközi kupasorozat küzdelmeibe, melyet idénre jelentősen átalakítottak, hiszen a KEK és az EHF Kupa mezőnyét összevonva küzdenek meg egymással a csapatok a minél szebb eredményekért. A tavalyi csodálatos kupagyőzelem után a DKKA gárdája kiemeltként, az első kalapból várta a mai sorsolást, ahol három német, két-két magyar, francia, orosz és dán, valamint egy norvég együttes közül került ki a mieink harmadik fordulós vetélytársa.
Nos, a mieink számára nem pont úgy alakult a sorsolás, ahogy azt előzetesen remélte a csapat vezetése, mert a hazai mezőny egyik legerősebb csapatát, az Érd gárdáját sodorta kézilabdázóink útjába a vakszerencse. A húzás alatt az is eldőlt, hogy a párharc első mérkőzését idegenben kell lejátszania csapatunknak november 11-én, vagy 12-én, míg a visszavágóra egy héttel később kerül majd sor a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
Nem számít könnyű párharcra akadémiánk szakmai igazgatója, Radulovics Bojana sem, aki szerint a pillanatnyi forma dönthet majd a továbbjutásról.
"Éreztem, hogy ez lesz, nem mondom, hogy repesek a boldogságtól, mert kemény feladat vár csapatunkra. Anyagilag ugyan nem lesz megterhelő ez a párharc, ugyanakkor az egyik legnehezebb ellenfelet kaptuk a sorsoláson. Az érdiek jól szerepelnek a bajnokságban idén, erős csapatuk van, mely legyőzte a közelmúltban a Ferencvárost, de mi is jó formában vagyunk, s az eddigi eredmények alapján egy kiélezett, szoros csatára számítok, melyen az döntheti el a továbbjutás kérdését, hogy melyik csapat fog ki jobb napot. A feladat nehéz, de nem megoldhatatlan, de mi bátran állunk az újabb kihívás elé, s mindenképpen szeretnénk bejutni az EHF Kupa csoportkörébe" - fogalmazott Radulovics Bojana a sorsolást követően.
Az EHF Kupa 3. fordulójának párosításai
Érd HC (magyar)–DKKA (magyar)
Iuventa Michalovce (szlovák)–Alba Fehérvár HC (magyar)
Ankara Yenimahalle BSK (török)–TuS Metzingen (német)
Hypo Niederösterreich (osztrák)–Kubany (orosz)
Handball Club Lada (orosz)–Viborg HK (dán)
SERCODAK Dalfsen (holland)–Nantes Loire Atlantique HB (francia)
TTH Holstebro (dán)–VfL Oldenburg (német)
Randers HK (dán)–MKS Selgros Lublin (lengyel)
Indeco Conversano (olasz)–NFH-Nyköbing Falster Handbold (dán)
HC Dunarea Braila (román)–Byasen Trondheim (norvég)
HC Podravka Vegeta (horvát)–SG BBM Bietigheim (német)
Super Amara Bera Bera (spanyol)–Brest Bretagne Handball (francia)
További hírek
It's a home game! - Support our cause!
2020. Mar. 24.It is a home game and we have show our best there!
Information
2020. Mar. 16.Dunaújvárosi Kohász Handbal Academy has temporarily suspended the full training sessions concerning all age-groups.
Breaking news - all competitions suspended!
2020. Mar. 13. #DKKA utánpótlásThe Hungarian Handball Association (MKSZ) announced drastic measurements tonight.
Decisions of MKSZ
2020. Mar. 13. #DKKA utánpótlásBelow you will find a summary about the sanctions of the Hungarian Handball Association that they made related to the corona virus situation. It concerns adult and youth matches and tournaments as well.
New prospects ahead!
2020. Mar. 11.A new group of managers assists the team of Dunaújvárosi Kohász Handball Academy, also the new coach of the first team has been appointed, Vágó Attila will be in charge from the next season on.