„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Nehéz meccs vár csapatunkra

2016. Nov. 23.
  • Facebook

A Vác ellen is megőrizné veretlenségét együttesünk.

Közel két hét elteltével játszik újabb bajnoki mérkőzést akadémiánk felnőtt együttese, mely ma délután öt órától a Vác otthonában folytatja az NB I küzdelmeit. Csapatunk vetélytársa a hatodik helyen áll a bajnokságban úgy, hogy eddig lejátszott öt mérkőzéséből hármat megnyert, míg kettőt elveszített. Otthon azonban még hibátlan a váci alakulat, mely gyaníthatóan nem szeretné elveszíteni hazai veretlenségét, így egy nagyon kemény, kiélezett csata vár Zdravko Zovko tanítványaira.

Együttesünk igyekezett hasznosan tölteni az elmúlt két hetet, a Budaörs elleni bajnokit követően simán hozta a Tököl elleni kupameccset is akadémiánk felnőtt csapata, mely ezt követően kezdte meg felkészülését a mai esti mérkőzésre. Jó hír drukkereink számára, hogy Karnik Szabina teljesen felépült hosszú kézsérüléséből, így a Debrecenből érkezett jobbátlövőre már a mai meccsen is számíthat a szakvezetés.
Mely kimondottan nehéz mérkőzésre készül, s mint azt György László másodedző elmondta, ahhoz, hogy sikerüljön elhozni a két pontot a Duna-kanyarból is, kifogástalan játékra lesz szükség a csapat tagjaitól.

"Nagyon kemény mérkőzés vár ránk Vácon, mely a nyáron tovább erősítette keretét, s igazán minőségi légiósokkal igyekszik még előrébb lépni. Az elmúlt napokban igyekeztünk a lehető legjobban feltérképezni ellenfelünket, több felvételt is megtekintettünk róluk, s úgy érzem, hogy megfelelően felkészültünk belőlük. Az persze csak a pályán derül majd ki, hogy mennyire, ugyanakkor az a célunk, hogy az elmúlt öt találkozóhoz hasonlóan ezúttal is győztesen hagyhassuk el a pályát. Ehhez nagyon fegyelmezetten kell játszanunk, kemény védekezéssel kell segíteni kapusainkat, míg a támadásainkat hatékonyan, a jó döntéseket meghozva kell befejeznünk" – fogalmazott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának másodedzője.

További hírek

Ferenczy Fruzsina returns to Dunaújváros

Ferenczy Fruzsina returns to Dunaújváros

2018. Apr. 27.

Another young former DKKA player signs for the first team of the academy.

No chance against Ferencváros

No chance against Ferencváros

2018. Apr. 25.

A weak start in the first half decided the outcome of the match. The visitors won by ten goals, the final score is 25-35.

An uneasy victory

An uneasy victory

2018. Apr. 20.

A match rich in twists, but our girls got both points at the end.

A very close defeat

A very close defeat

2018. Apr. 14.

It was an open game until the end, but Érd managed to win in the last minute and kept both points home.

Unaccommodating visitors we were

Unaccommodating visitors we were

2018. Apr. 07.

The hosts could not be entirely happy after the inauguration of their brand new arena.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat