„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Lényeg a továbbjutás

2016. Nov. 23.
  • Facebook

Hatalmas küzdelemben, 33-32-es győzelmet aratva jutottunk tovább a Vác elleni csatából a Magyar Kupa negyedik fordulójába.

A pénteken elszenvedett bajnoki vereség után máris megadódott a lehetőség a visszavágásra női kézilabdázóinknak, akik ma este hat órától újra a váciak ellen léptek pályára, ám ezúttal már a Magyar Kupában, ráadásul hazai környezetben. A mivel a továbbjutás ezen az egy találkozón dőlt el, így mindenképpen nyernie kellett Zdravko Zovko tanítványainak, akik nagyon fogadkoztak a kezdés előtt, hogy visszavágnak ellenfelüknek az öt nappal ezelőtt elszenvedett 26-23-as bajnoki vereségért.

A mieink kezdésére ezúttal nem is lehetett panasz, érződött az elszántság a játékosokon, akik az első percekben alaposan meg is lepték a váciakat, hiszen három és fél perc alatt szerzett négy góllal tudatosították ellenfelükben, hogy mik is a céljaik (4-0). A jó kezdést azonban nem követte hasonló folytatás, mert az elsietett támadásokból több technikai hibát is vétettek a mieink, ráadásul a védekezés is megroggyant, így a vendégek előbb megfelezték hátrányukat, majd a 10. percben ki is egyenlítettek (6-6).

Egálnál azonban újra rendezte sorait a Kohász, mely Kovács, Szalai és Dávid-Azari góljaival ismét meglépett ellenfelétől, s 12-8-ig biztosan őrizte is vezetését. A félidő hajrájában sajnos újra előjöttek a nem várt hibák, kihagyott ziccerek, eladott labdák miatt bosszankodhatott a hazai publikum, s a váciak köszönték szépen a tálcán kínált lehetőségeket, s a 27. percben ismét utolérték együttesünket (14-14). Szerencsére Szalai és Kovács révén sikerült ismét "meglépni" kettővel, de az utolsó másodpercekben megint nem figyeltünk, így a szünetre csak 17-16-os vezetéssel vonulhatott a Zovko-csapat.

Azt reméltük, hogy a térfélcsere után azért rendezi védekezését a Kohász, s bár 19-17-nél úgy tűnt, hogy ezúttal is jobban kezdi a játékrészt együttesünk, Arenhart két védése után is betaláltak a vendégek, majd egy eladott hazai labda után Basics az üres kapura célzott pontosan, így a 36. percben már a váciak álltak jobban egy találattal (20-21). A támadásban továbbra is remeklő Szalai Babett vezérletével azonban újra magához ragadta a kezdeményezést együttesünk, s mikor Dávid-Azari Fruzsina is beszállt a gólgyártásba, végre ismét kettővel vezettünk (24-22). A nagy csatában Szalai kapott egy kemény gyomrost (néma maradt a játékvezetői síp…), ami után több támadásból kimaradt a Kohász legjobbja, ráadásul ismét több labdát eladtak játékosaink, s ezekből újra könnyű gólokat szerzett az ellenfél, mely a 48. percben újra átvette a vezetést (27-28).

A vendégek az 55. percig tartani tudták egygólos előnyüket, ám a véghajrára nagyon összeszedte védekezését a Kohász, két jó blokk után Csapó Kyra is fontos védésekkel segítette a csapatot, s Kovács, Micijevic, valamint Takács Dusmáta találataival megfordította az állást együttesünk (32-30). Az utolsó három percet Temes gólja vezette fel, majd a túloldalon Molnár ejtette át gyönyörűen Arenhartot, ám Karnik kiállítása miatt emberhátrányban kellett befejeznünk a mérkőzést. A vendégek ki is használták a fórt, feljöttek egy gólra, ám az utolsó negyven másodpercben nagyon okosan eldugta a labdát ellenfelétől együttesünk, mely végül 33-32-es sikert aratva jutott be a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé.

Nagyon örült a továbbjutásnak csapatunk szakvezetője, Zdravko Zovko is, aki elmondta, hogy egy nagyon jó együttes ellen sikerült fontos győzelmet aratni.
"Egy kupameccs mindig más, mint egy bajnoki, ez ma is látszott, nagy volt a stressz a játékosokon. Hiába vezettünk többször is három-négy góllal, ahelyett, hogy megnyugodtunk volna, elkezdtük siettetni a befejezéseket, s a rossz megoldásokkal felhoztuk az ellenfelet, mely élt is a lehetőségeivel. A váciak nagyon megerősödtek a tavalyi esztendőhöz képest, ma is jól játszottak, nálunk akadtak hibák, a védekezésünk nem igazán működött, de nyertünk és továbbjutottunk, ma ez volt a legfontosabb" – értékelt Zdravko Zovko.

DKKA – Ipress Center-Vác 33-32 (17-16)

DKKA. Oguntoye, Dávid-Azari 4, Kovács 7, Cifra, Szalai 11, Micijevic 6, Rácz-Vincze 2. Csere: Csapó (kapus), Takács D. 2, Molnár 1, Termány, Karnik, Nick, Klujber. Vezetőedző: Zdravko Zovko.

További hírek

Training matches to stay in shape

Training matches to stay in shape

2021. Dec. 10.

The adults play three training matches within a week.

We stood a chance only for 30 minutes

We stood a chance only for 30 minutes

2021. Nov. 17.

DKKA did well in the first half, but in the end we suffered an eight-goal defeat as the guests of DVSC.

We got an opponent in the Hungarian Cup

We got an opponent in the Hungarian Cup

2021. Nov. 16.

In the Hungarian Handball Association, the clashes of the 4th round of the Hungarian Cup was drawn.

Triumph of heart and will; four out of four!!

Triumph of heart and will; four out of four!!

2021. Nov. 13.

Our team turned the table and despite being down with four, at the end they gained a 28-26 against county rival, Alba FKC.

Back on track, another two points in the pocket!

Back on track, another two points in the pocket!

2021. Nov. 06.

In an exciting clash, our team gained a 25-23 success in the Hungarian league against MTK thanks to the stable defense and brilliant saves of the goalkeepers throughout the match.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat