„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Mindent megteszünk szombaton

2016. Nov. 23.
  • Facebook

Elszántan készül együttesük az EHF Kupa harmadik fordulójának szombati visszavágójára.

Hétgólos, 29-22-es vereséget szenvedett Érden az EHF Kupa harmadik fordulójának első mérkőzésén csapatunk, így a mieink tetemesnek tűnő hátrányból várják a párharc szombat este fél hétkor kezdődő dunaújvárosi visszavágóját. Együttesünk nincs tehát könnyű helyzetben, s mint azt György László másodedző elmondta, a játék minden elemében javulniuk kell az elmúlt heti mérkőzéshez képest, ha le szeretnék győzni a remek erőkből álló érdi együttest.

Az mindenképpen jó hír a Kohász kézilabdázóinak számára, hogy az első meccsen piros lappal kiállított Camila Micijevic-et a legfrissebb információk alapján nem tiltotta el a Nemzetközi Kézilabda Szövetség fegyelmi bizottsága, így a fiatal átlövő pályára léphet a visszavágón. Melyen várhatóan lehetőséghez jut a nyáron Debrecenből igazolt Kudor Kitti is, aki felépült térdműtétjéből, s a héten már teljes értékű edzésmunkát végezve bizonyította, hogy megfelelő állapotban van ahhoz, hogy játékával is segítse csapatunkat.

A hétgólos hátrány persze sok, még egy, az érdieknél gyengébb csapat ellen sem lenne könnyű dolga kézilabdázóinknak, akik ennek ellenére sem adják fel a küzdelmet, s mint azt együttesünk beállósa, Takács Dusmáta elmondta, mindent el fognak követni azért, hogy ők jussanak tovább a sorozat következő fordulójába.

"Sajnos a szezon legrosszabb meccsét játszottuk az odavágón, s annál rosszabban már nem fogunk játszani, ez biztos. Több játékosunk meg is volt egy kicsit szeppenve, hiszen ez volt az első nemzetközi meccsük, de tény, hogy nem játszottunk jól. Ennek okát nem tudom, hiszen két héten keresztül készültünk a találkozóra, megvolt a taktikánk, lehet, hogy túlizgultuk a meccset, sokat kapkodtunk, s fegyelmezetlenül játszottunk. Ez azonban már a múlt, igyekeztünk tanulni az első meccsen elkövetett hibáinkból, elszántak vagyunk, s mindent el fogunk követni azért, hogy megnyerjük a visszavágót, lehetőleg olyan különbséggel, ami a mi továbbjutásunkat eredményezi majd. Ez persze nem lesz könnyű, mert az Érd egy jó csapat, de azt ígérhetem, hogy mindent meg fogunk ezért tenni. A legfontosabb az lesz, hogy a védekezésünk összeálljon, de a játék minden elemében jól kell teljesítenünk a győzelemhez" – árulta el érdeklődésünkre Takács Dusmáta, aki csapattársaihoz hasonlóan motiváltan, bizakodva várja a szombat este fél hétkor kezdődő dunaújvárosi mérkőzést.

További hírek

Training matches to stay in shape

Training matches to stay in shape

2021. Dec. 10.

The adults play three training matches within a week.

We stood a chance only for 30 minutes

We stood a chance only for 30 minutes

2021. Nov. 17.

DKKA did well in the first half, but in the end we suffered an eight-goal defeat as the guests of DVSC.

We got an opponent in the Hungarian Cup

We got an opponent in the Hungarian Cup

2021. Nov. 16.

In the Hungarian Handball Association, the clashes of the 4th round of the Hungarian Cup was drawn.

Triumph of heart and will; four out of four!!

Triumph of heart and will; four out of four!!

2021. Nov. 13.

Our team turned the table and despite being down with four, at the end they gained a 28-26 against county rival, Alba FKC.

Back on track, another two points in the pocket!

Back on track, another two points in the pocket!

2021. Nov. 06.

In an exciting clash, our team gained a 25-23 success in the Hungarian league against MTK thanks to the stable defense and brilliant saves of the goalkeepers throughout the match.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat