„ACÉL A SZÍV!”
Magabiztos siker az évbúcsúztatón
Könnyed, 43-27-es sikert aratott csapatunk a Kispest elleni bajnokin.
A 2016-os esztendő utolsó bajnoki mérkőzését játszotta ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttese, mely a tabella utolsó helyén álló Kispest NKK gárdáját fogadta, nem titkoltan a győzelem reményében. Az összecsapást sajnos egy gyászszünet vezette fel, ugyanis a napokban elhunyt Zdravko Zovko vezetőedző édesanyja, s mivel a kitűnő horvát szakember hazautazott a temetésre, így ma György László másodedző irányította a Kohász kézilabdázóit.
Az év utolsó találkozójának első gólját ugyan a vendégek szerezték, ám erre Klujber, Molnár, valamint Kudor révén hárommal válaszoltak a mieink, akik a nem csak tartották előnyüket a folytatásban, hanem gyors lerohanásaiknak köszönhetően a 10. percben ár 10-4-re vezettek, ezért egyáltalán nem volt véletlen, hogy a fővárosiak már ekkor időt kértek.
A rövid pauzát követően egy kicsit meg is akadt a mieink támadójátéka, s a védekezés sem volt olyan feszes, mint korábban, így a vendégek valamelyest faragtak hátrányukból, ám ahogy újra rendezte hátsó alakzatát a Kohász, ismét jöttek a könnyű gólok, így a 18. percben újra nyugodtan figyelhettük az eredményjelzőt (15-7). Az első félidőből hátralévő bő tíz percben már felváltva szerezték góljaikat a csapatok a meglehetősen sok hibával tarkított mérkőzésen, így a szünetre magabiztos, 20-13-as előnnyel vonulhatott csapatunk.
A félidőben előbb egy, a Kohász 2016-os esztendejét felidéző összeállítást tekinthettek meg a drukkerek, majd Szemenyei István ügyvezető értékelte pár mondatban a mieink mögött hagyott évet, megköszönve a város és a támogatók segítségét, s emellett azt az óhaját is megfogalmazta, hogy 2017-ben végre új csarnokkal gazdagodhat együttesünk.
Térjünk azonban vissza a mérkőzéshez, melynek második félidejét is erősebben kezdték a Kohász kézilabdázói, akiknek alig öt perc kellett ahhoz, hogy tízgólosra növeljék előnyüket, s innentől már csak mieink győzelmének mértéke lehetett a kérdéses (26-16). A hazai drukkerek Csapó Kyra szép védései mellett a visszatérő Bulath Anita góljainak és gólpasszainak örülhettek, s természetesen annak is, hogy a 45. percben már 33-19-re vezetett együttesünk.
A mérkőzés utolsó negyedében egyre több lehetőséget kaptak a Kohász fiataljai is, akik igyekeztek élni a lehetőséggel, igaz a sorozatban kapott kiállítások miatt nyolc percet emberhátrányban kellett játszania csapatunknak. A hajrában Grosch Vivien megszerezte a negyvenedik gólunkat, Csapó Kyra újabb hetest védett, s a mieink végül nagyon sima, 43-27-es győzelmet aratva búcsúztatták el a 2016-os esztendőt.
György László edző: - Nem kezdtünk túl élesen, látszott, hogy nagyon régóta nem játszottunk tétmeccset. Az első félidőben nem koncentráltunk eléggé, a támadójátékunk és a védekezésünk is hagyott azért kívánnivalót maga után, s ugyan a védekezésünk a fordulás után sem javult sokat, a lőtt gólok számával és a biztos győzelemmel azért elégedettek lehetünk.
DKKA – Kispest NKK 43-27 (20-13)
DKKA: Oguntoye – Klujber 4, Kovács A. 8, Karnik 3, Cifra 2, Szalai B. 6, Molnár 3. Csere: Csapó (kapus), Kudor 3, Grosch 5, Rácz-Vincze 4, Nick, Bulath 3, Takács D. 1, Hornyák B. 1, Gindeli. Edző: György László.
Kispest: Nenezics – Tamás 2, Schneider 1, Fundák 4, Trizno, Polics 1, Balog B. 5. Csere: Brunner (kapus), Vadász 4, Bárdi 3, Kosik, Petrovszki, Felső, Szerző 7, Balogh V. Edző: Béki Nagy Bertalan.
Főoldali kép: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)
További hírek
Vác took a bow in front of us as well
2023. Apr. 15.With great teamwork and excellent individual performances, the adult team of our academy won against Vác.
This victory is ours!
2023. Apr. 01.Fighting hard from the first minute to the last, playing as a real team, our academy's adult team won 30-29 at home against Siófok.
Important victory at home
2023. Mar. 25.DKKA dedicates today's victory to the memory of Mihály Bába.
We did not give it up
2023. Mar. 19.In a well fought game our team managed to equalise when it was really needed, so we returned home from Budaörs with a point.
Hope lasted for 30 minutes
2023. Mar. 11.Despite leading throughout most of the first half, after switching sides, our team could not deliver neither in attack nor in defending against Mosonmagyaróvár.