„ACÉL A SZÍV!”
Kár érte!
Egy körülbelül háromperces rövidzárlat okozta együttesünk vesztét a Debrecen elleni rangadón, melyen hiába vezettünk sokáig, végül 30-29-es vereséget szenvedtünk.
Idegenben, az ötödik Debrecen vendégeként lépett pályára ama este együtteüsnk a bajnokság újabb fordulójában. Mivel a két gárdát mindössze egyetlen pont választotta el egymástól a táblázaton, igen komoly rangadóra volt kilátás, s ahhoz, hogy sikerüljön megszerezni a két pontot, támadásban és védekezésben is extra kellett Zdravko Zovko együttesétől.
A kezdés ezzel együtt a hazaiak számára alakult jobban, mert két gyors góllal indították a mérkőzést, de szerencsére a mieink válaszára sem kellett sokat várni, mert Szalai előbb szépített, majd Klujber ki is egyenlített. Ugyen innen még egyszer átvette a vezetést a házigazda, ám Cifra kiállítása alatt nagyon jól védekezett a Kohász, míg támadásban Kovács és Klujber sem tudott hibázni, s miután sorozatban négy gólt szereztek a mieink, muszáj volt időt kérnie Tone Tiseljnek (4-7).
A rövid pauza után sajnos több hibát is elkövetett csapatunk, eladott labdák, két kihagyott hetes miatt szomorkodhattunk, s persze azért is, mert a hazaiak éltek is a lehetőséggel, s a 17. percben kiegyenlítettek (7-7). A folytatásban sem tudott sajnos igazán visszatalálni korábbi ritmusára a Kohász, mert hiába lőtt Kovács újabb két gólt, a hazaiak rendre válaszoltak sőt, mikor a 24. percben ismét visszavették a vezetést, már Zdravko Zovkonak kellett magához hívni tanítványait (10-9). A véghajrára szerencsére újra feljavult együttesünk, mely Karnik találatával visszavette a vezetést, bár a hazaiak kétszer is egalizáltak, Cifra utolsó másodpercben szerzett góljára már értelemszerűen nem volt válaszuk, így a szünetre 14-13-as vezetéssel vonulhattunk.
A második felvonás elején végre megszerezte első gólját hétméteresből a Kohász, de Nick kiállítását két góllal büntette a Debrecen, mely természetesen nem akart leszakadni a mieinkről. Kovács annak hatodik és hetedik gólja után újra "meglépett" kettővel a Zovko-csapat, de gyorsan dupláztak a hazaiak is, így kezdődhetett minden elölről (19-19). A kettes szám jegyében folytatták a csapatok a mérkőzést, mert Szalai két újabb találata között két hétméterest is kihagytak a vendéglátók, ám hiába ment el így újra kettővel a Kohász, a 45. percben ismét egált mutatott az eredményjelző (21-21).
Nem sokáig, mert Sirián kiállítása alatt Klujber is megszerezte hatodik és hetedik találatát, ráadásul közben Oguntoye is védett egy nagyot, ám ezúttal sem örülhettünk sokáig a vezetésnek, mert Garbuz, valamint a visszatérő Sirián is mattolta kapusunkat, így Zdravko Zovko másodszor is kikérte idejét, hogy a véghajrára még nagyobb összpontosításra kérje tanítványait.Nos, a rövid pauza után ugyan Klujber még visszaszerezte a vezetést együttesünknek, de ezt követően sorozatban szórta el a labdákat együttesünk, s ezt könyörtelenül kihasználta a Loki, mely egymás után háromszor rohanta le a Kohászt, s nemcsak átvette a vezetést, de nyolc perccel a meccs vége előtt már háromgólos volt az előnye (27-24). Együttesünknek muszáj volt nagy hajrát nyitnia, Kovács újabb két gólja azonban már kevés volt a pontszerzéshez, mert egy gólt megtartott előnyéből a Debrecen, mely végül 30-29-es sikert aratott.
DVSC-TVP – DKKA 30-29 (13-14)
DKKA: Oguntoye, Molnár, Szalai 6, Cifra 1, Karnik 1, Kovács 9, Klujber 9. Csere: Csapó (kapus), Kudor, Hornyák 1, Nick, Rácz-Vincze 2, Takács D. Vezetőedző: Zdravko Zovko.
További hírek
Vác took a bow in front of us as well
2023. Apr. 15.With great teamwork and excellent individual performances, the adult team of our academy won against Vác.
This victory is ours!
2023. Apr. 01.Fighting hard from the first minute to the last, playing as a real team, our academy's adult team won 30-29 at home against Siófok.
Important victory at home
2023. Mar. 25.DKKA dedicates today's victory to the memory of Mihály Bába.
We did not give it up
2023. Mar. 19.In a well fought game our team managed to equalise when it was really needed, so we returned home from Budaörs with a point.
Hope lasted for 30 minutes
2023. Mar. 11.Despite leading throughout most of the first half, after switching sides, our team could not deliver neither in attack nor in defending against Mosonmagyaróvár.