„ACÉL A SZÍV!”
Győzelem a Mosonmagyaróvár ellen
Ötgólos, 29-24-es sikert aratott együttesünk a Mosonmagyaróvár elleni ma esti felkészülési mérkőzésen.
A bajnoki szünetben sem pihennek felnőtt csapatunk játékosai, akik a napi edzések mellett ma egy felkészülési mérkőzésen is pályára léptek a Mosonmagyaróvár otthonában. György László tanítványai meglehetősen tartalékosan várták az összecsapást, hiszen a felnőtt és utánpótlás válogatottak összetartása miatt Kovács Anna és Szalai Babett, Camila Micijevic, Klujber Katrin és Hornyák Bernadett sem állt a szakvezetés rendelkezésére, ráadásul a közelmúltban megműtött Oguntoye Viktória, illetve a hétvégén kézsérülést szenvedő Molnár Beatrix sem léphetett pályára.
A Kohász kézilabdázói azonban ennek ellenére is végig uralták a házigazdák elleni összecsapást, az első félidő végén hat góllal, 16-10-re vezettek, s bár a fordulás után már nem tudták növelni előnyüket, végül így is magabiztos, 29-24-es győzelmet arattak a mindkét csapat számára hasznos edzőmérkőzésen.
Mosonmagyaróvár – DKKA 24-29 (10-16)
Gólszerzőink: Grosch 7, Kudor 4, Cifra 4, Vincze 4, Kemény 3, Karnik 3, Takács D. 3, Nick 1.
További hírek
The competition notice has been announced
2021. Jun. 17.There will be no substantial change for next season regarding the conduct of adult tournaments.
Cup winners
2021. Jun. 06.DKKA gained the first place in the League Cup with a flawless performance.
The final win is really close
2021. Jun. 01.Kozármisleny fought well in the first leg of the League Cup final, but in the second half, better and more accurate visitors made a big move towards winning the series with a confident 35-25 victory.
A victory at the end of the season
2021. May. 30.The adult team of our academy finished in the eighth place in the championship, after defeating the Érd by 36-33 in the Dunaújváros Sports Hall in the last round.
It doesn't work without defense
2021. May. 26.We suffered a surprising, but based on what we saw, a legitimate defeat in Békéscsaba.