„ACÉL A SZÍV!”
Vereség a hibák ára
Csak negyed óráig tartotta magát, ám ezt követően ziccerek sokaságát hagyta ki, ráadásul kapusteljesítménye sem volt megfelelő együttesünknek a Kiskunhalas elleni bajnokin, melyet a házigazdák végül 29-21-re nyertek meg.
A rossz emlékű kupavereség után ezúttal idegenben küzdött meg a Kiskunhalas gárdájával a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely annak ellenére is a pontszerzés reményében utazott el vetélytársához, hogy a találkozónak a házigazdák voltak az esélyesei.
Mátéfi Eszter tanítványai nem is kezdték rosszul a találkozót, hiszen az első percekben még vezettek is, s bár a hazaiaknak sikerült fordítaniuk, szűk negyed óráig ott loholtak vetélytársuk nyomában, s ekkor még semmi nem utalt arra, hogy akár bajba is kerülhetnének Ferlingék (7-6). A játékrész második fele azonban katasztrofálisan alakult a mieink számára, köszönhetően leginkább annak, hogy a mieink helyzetkihasználása látványosan visszaesett, ráadásul a vendéglátók szinte össze kapura tartó lövéséből gól született. Ezt kihasználva szinte pillanatok alatt meglépett hat góllal a Kiskunhalas, így hiába hoztuk ikszre az utolsó perceket, a félidei szünetre 16-10-es hazai vezetéssel vonulhattak a csapatok.
A térfélcsere után sem sokat változott sajnos a mieink helyzete, mert a hazaiak pillanatok alatt kilencgólosra növelték előnyüket, s innentől már csak az volt a kérdés, hogy milyen arányban nyerik a találkozót (21-12). A mieink próbálkoztak becsülettel, ám technikai hibáik mellett továbbra is sok helyzetet elhibáztak, s hiába volt védekezésük megfelelő, ha a kapusok csak elvétve találkoztak a játékszerrel. A Kiskunhalas sem játszott tökéletesen, ám a rutinosabb hazaiak így is könnyedén tartották fölényes vezetésüket, s végül 29-21-es győzelmet arattak együttesünk felett, mely vereségével visszacsúszott a bajnoki tabella tízedik helyére.
Kiskunhalas NKSE – Dunaújvárosi Kohász KA
29-21 (16-10)
DKKA: Pisák, Bognár-Bódi 4, Gera 1, Takács D. 2, Sánta 2, Ferling 3, Kővári. Csere: Csapó, Török (kapusok), Vadász, Berta 1, Takács F. 6, Gáspár, Török, Rádl 2. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
No mistakes from Győr in Dunaújváros
2024. Jan. 27.The defending champions from Győr confidently claimed two points from the Dunaújváros Sports Hall.
Budaörs turned the game
2024. Jan. 20.Our team was leading for most of the match at the home of Budaörs, but the hosts were more efficient in the final stage of the game and they got a 28-26 victory.
Another important win
2024. Jan. 13.Leading amost all the way through, after some real excitement we gained a three-goal victory at home against our rival, Kisvárda.
Victory and advancement in the Hungarian Cup
2024. Jan. 06.Leading almost all the way through, our first team won 31-27 against Békéscsaba and qualified for the fifth round of the Hungarian Cup.
Victorious farewell from the year 2023
2023. Dec. 30.Thanks to an excellent second-half-performance our team gained a comfortable win against Kozármisleny.