„ACÉL A SZÍV!”
Három pont Nagyatádról
Juniorjaink döntetlent játszottak, az ifjúságiak viszont nyerni tudtak a Nagyatád otthonában lejátszott NB I/B-s bajnokin.
Nagyatádon, a Rinyamenti KC elleni mérkőzésekkel folytatta az NB I/B-s pontvadászat küzdelmeit vasárnap délután akadémiánk junior és ifjúsági együttese. A papírforma szerint a mieink mindkét utánpótlás gárdája esélyesként várta újabb bajnoki mérkőzését, hiszen ellenfeleik egyaránt a tabella tizenegyedik helyéről várták a Kohász elleni meccseket. A juniorok mezőnyében szereplő ifjúságiak azonban alaposan megszenvedtek a lelkes hazaiakkal az első félidőben, s ugyan a támadójáték működött, védekezésben komoly problémái voltak a mieinknek, így a félidei szünetben 17-18-as állást mutatott az eredményjelző. A térfélcsere után szerencsére rendezte védekezését Vártok Ákos gárdája, mely a második harminc percben tizenhárom gólt kapott, s mivel cserébe huszonháromszor mattolták vendéglátójukat, így sima, 41-30-as győzelemnek örülhettek.
A felnőttek között szereplő juniorokra nem várt könnyű feladat, hiszen a két gárda őszi, dunaújvárosi mérkőzésén is alaposan megszenvedett a nagyatádiakkal. Ahogy várható volt, ezúttal is nagy csatát vívtak egymással a csapatok, hol a hazaiak, hol a mieink vezettek egy-két góllal, s az első felvonás 13-13-as döntetlennel ért véget. A fordulást követően sem változott a játék képe, mert mindkét oldal védekezése jól működött, így minden gólért komolyan meg kellett küzdeni. Az egyenlő erők küzdelme végül nem hozott győztest, mert a mieinkhez hasonlóan a hazaiak is tíz gólig jutottak a második félidőben, így a Kohász fiataljainak ezúttal meg kellett elégedniük a 23-23-as döntetlennel, ami egyben azt is jelentette, hogy az ifikhez hasonlóan a juniorok is az ötödik helyről várhatják a bajnokságból hátralévő hat összecsapást.
Eredmények
Felnőtt
Rinyamenti KC – DKKA II. 23-23 (13-13)
Junior
Rinyamenti KC – DKKA 30-41 (17-18)
További hírek
Close defeat in the capital
2023. Feb. 25.The match of our academy's adult team against MTK was decided only in the final stages, unfortunately not in our favor.
Eliminated from the Cup
2023. Feb. 15.The adult team of our academy was able to keep pace with the host team DVSC for just twenty minutes in the fourth round of the Hungarian Cup.
A bad first half decided it all
2023. Feb. 11.They were seriously behind in the first half, despite the comeback, in the end we were defeated in Békéscsaba.