„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Hazai rangadó a Vác ellen

2017. Apr. 07.
  • Facebook

A csapatunkhoz hasonlóan 25 pontot gyűjtő Vác ellen folytatjuk a bajnoki küzdelmeket szombaton délután fél kettőtől a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Ugyan nem ment könnyen, de igyekezett túltenni magát a hétvégi kupacsalódáson akadémiánk felőntt együttese, melynek játékosai egynapos pihenőt követően kezdték meg felkészülésüket a szombat délután fél kettőkor kezdődő Vác elleni hazai bajnoki találkozóra. A feladat nem is ígérkezhet nehezebbnek, ugyanis a még EHF Kupát érő negyedik helyért hatalmas versenyt vív egymással a két csapat: ahogy a mieink, úgy a váciak is huszonöt szerzett ponttal állnak a tabellán, s egyelőre csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg ellenfelét György László együttese.

A két gárdának nem ez lesz az első találkozója az idei szezonban, hiszen az október végi váci bajnokin a hazaiak örülhettek 26-23-as sikernek, majd egy héttel később már a Magyar Kupa harmadik fordulójában mérte össze egymással erejét a két gárda, s a végletekig kiélezett találkozó végén a Kohász nyert 33-32-re, elbúcsúztatva ezzel vetélytársát a sorozat további küzdelmeitől. Az akkor látott nagy csatához hasonló mérkőzésre számít együttesünk szakvezetője, György László is, aki elmondta, hogy a hét elején átbeszélték a Debrecen elleni kupameccs legfontosabb tanulságait, s reményei szerint a szombaton délután fél kettőkor kezdődő Vác elleni hazai mérkőzésen már egy lényegesen fegyelmezettebb és elszántabb Kohász fut majd ki a pályára.

"Egy nagyon jó kapussal rendelkező csapat lesz az ellenfelünk, s a most betöltött helyezésükben óriási szerepe van Barbara Arenhartnak, aki a váci bajnokin, illetve a dunaújvárosi kupamérkőzésen is csapata egyik legjobbja volt. Éppen ezért nagyon fontos lesz számunkra, hogy miként tudjuk ezt a helyzetet megoldani, az biztos, hogy nagyon oda kell figyelnünk a támadások befejezésére.Szintén kulcskérdés lesz az, hogy milyen lesz a visszarendeződésünk, mert a váciak nagyon sok gyors indításos gólt szereznek, ezt is elsősorban Arenhart kapusnak köszönhetően, aki rendkívül jól látja meg ezeket a lehetőségeket, s jól is indítja társait. Ezzel együtt a védekezésünket is jóval keményebbé kell tenni, hiszen ellenfelünk nem csak egy remek kapussal, hanem több kiváló mezőnyjátékossal is rendelkezik, s muszáj lesz megfognunk a hatékony átlövő játékukat ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Az elmúlt napokban átbeszéltük a csapat tagjaival a közelmúlt történéseit, valamint az előttünk álló célokat, s az biztos, hogy céltudatosabb, fegyelmezettebb és elszántabb játékra lesz szükségünk ahhoz, hogy nyerni tudjunk már most szombaton a Vác elleni hazai találkozón is" – árulta el György László vezetőedző.

További hírek

12 goal victory against Vasas

12 goal victory against Vasas

2020. Jul. 24.

Leading throughout the match our adult team gained a 12-goal success against Vasas SC in Rácalmás.

To develop at a high level!

To develop at a high level!

2020. Jul. 21. #DKKA utánpótlás

Several young players on our team will continue on loan.

Everybody on board

Everybody on board

2020. Jul. 20.

The full squad was present at the training held by head coach Attila Vágó.

Kohász started with a victory

Kohász started with a victory

2020. Jul. 15.
Leading all the way, adult team of our Academy  gained a nice win in a training match against the youth national team.
 
All conditions are given for development

All conditions are given for development

2020. Jul. 15.

Our new singning, Moutsogianni Theodóra, is not unknown to the people of Dunaújváros, as we are talking about oa homegrown player, who has now decided to return home.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat