„ACÉL A SZÍV!”
Tisztes helytállás a címvédő ellen
Az első félidőben, illetve a második játékrész nagy részében is kiválóan küzdött,s egészen sokáig viszonylag szorosan tartotta az ETO elleni meccset együttesünk, ám a végét jobban bírta a bajnok, mely 34-22-es siekrt aratott a Ferlingék ellen.
A bajnoki címvédő, s az idei szezonban még hibátlanul teljesítő Győr otthonába látogatott ma a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata. A találkozó esélyese egyértelműen a házigazda volt, ám Mátéfi Eszter vezetőedző becsületes, csupa szív játékot kért tanítványaitól az összecsapás előtt.
Együttesünk igyekezet is tartani magát a taktikai elképzelésekhez, s egyáltalán nem ijedt meg nagynevű ellenfelétől, s Ferling két góljával jelezte, hogy nem az áldozati bárány szerepéért utazott el az évekkel ezelőtt még rangadónak számító találkozóra (2-2). Ugyan a vendéglátók ezt követően igyekeztek magasabb tempót diktálni, s Löke, illetve Hornyák találataival meg is lépett négy találattal, ám Mátéfi Eszter időkérése után rendezni tudta a sorait csapatunk (8-4). Egymás után szerzett három góllal csökkentette minimálisra hátrányát együttesünk, de erre is válaszolt az ETO, mely négy alkalommal is bevette Pisák kapuját, így ismét meglógott a címvédő (13-8). A félidő hajrájában felváltva születtek a gólok, a hazaiak és a mieink is elsősorban támadásban voltak jobbak, s bár a szünethez érve továbbra is biztosan vezetett a házigazda, a mieinknek sem volt szégyenkezni valójuk a teljesítményük miatt (19-14).
a második felvonás elején még tartotta öt-hatgólos hátrányát Mátéfi Eszter együttese, ám ahogy telt az idő, úgy került fölénybe az ETO, ezért vezetőedzőnknek 23-16-os győri előnynél ismét időt kellett kérnie, hogy rendet tegyen a fejekben. ez olyannyira sikerült is, hogy Ferling és Takács Dusmáta találatai után hatra csökkent a mieink hátránya, így ezúttal a házigazdák kértek rövid pauzát, mert Ambros Martínnak láthatóan nem tetszett az, amit a pályán látott (25-19). Innentől kezdve újra a Győr irányította a meccset, igaz a házigazdák több alkalommal is emberelőnyben játszhattak, s ez nagyban hozzá is járult ahhoz, hogy a véghajrában elhúzott, s végül 34-22-re megnyerte a találkozót a bajnok. A mieinknek azonban nem lehet okuk a panaszra, amíg lehetőségeik engedték jól harcoltak a több válogatottal felálló zöld-fehérek otthonában, s ez a mérkőzés remélhetőleg jól szolgálta a hétvégi, Érd elleni csatára való felkészülést is.
Győri Audi ETO KC – Dunaújvárosi Kohász KA
34-22 (19-14)
DKKA: Pisák, Bódi 4, Sánta, Takács D. 2, Gáspár, Ferling 9, Berta 1. Csere: Csapó (kapus), Gera, Takács F. 3, Vadász, Rádl 1, Kővári 1, Kemény 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Season ticket info
2022. Sep. 08.Many of you have asked so here you find more information on the season tickets
A nice win at the end
2022. Sep. 03.Even with a ten-minute goalless period, the adult team of our academy gota confident victory against Békéscsaba in the season opener.
The pre-season is over
2022. Aug. 27.The preparation for our first team ended with the home match against MTK.
From hosts to visitors
2022. Aug. 12.Last week we welcomed our Croatian opponent back home, but now we traveled to Koprovnica, where we played two more practice matches.
The goal is to achieve long-term stability
2022. Jul. 22.Our adult team started preparing for the 2022/23 season at the beginning of the week, on the occasion of this, our management held a press conference where several changes affecting the association were discussed.