„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Értékes siker a Vác ellen

2017. Apr. 08.
  • Facebook

Szinte végig vezetve aratott magabiztos, 31-26-os sikert együttesünk a Vác elleni hazai rangadón.

Rendhagyó időpontban, délután fél kettőtől látta vendégül a Vác együttesét akadémiánk felnőtt csapata az NB I-es pontvadászat 19. fordulójában. A mérkőzés mindkét gárda számára kiemelkedően fontos volt, ugyanis a játéknap előtt a mieink a negyedik, míg a vendégek az ötödik helyen álltak a tabellán, s a bajnoki véghajrá előtt minden pontnak óriási jelentősége volt az EHF Kupa szereplést érő helyezésért vívott versenyfutásban. A találkozó előtt György László vezetőedző abban bízott, hogy a hétvégi kupacsalódást követően igazi csapatként, támadásban és védekezésben is fegyelmezetten játszik majd együttese, s amennyiben ez így lesz, úgy itthon tarthatják a rendkívül fontos bajnoki pontokat.

A tét érezhetően rá is nyomta a bélyegét az első percekre, mindkét csapat sok hibával játszott, az első gólra egészen a harmadik perc végéig kellett várni, s bár Kovács Anna sikeres hetes után Cifra is bevette a vendégek kapuját, a Vác Helembai duplájával gyorsan egalizálni tudott (2-2). Temes kiállítása alatt sikerült ismét meglépnie kettővel a Kohásznak, s mikor Szalai már a hetedik dunaújvárosi gólt szerezte, gyorsan időt is kért a vendégek szakvezetője, mert csapata több eladott labdával hozta nehéz helyzetbe magát (7-4). György László a 15. percben hívta magához tanítványait, akik a folytatásban többször támadhattak azért, hogy négygólosra növeljék előnyüket. Ez végül Kovács Anna révén a 20. percben össze is jött a mieinknek, s mivel a váciak továbbra sem tudtak mit kezdeni a hazai védekezéssel, a 22. percben már hatgólos, 12-6-os vezetésnek örülhettünk. Cifra második kiállítása alatt a fiatal Vártok Ramóna védte Basic büntetőjét, s bár Temes révén igyekezett zárkózni az ellenfél, a hajrá is a Kohászé volt, mely Micijevic utolsó másodperces találatával alakították ki a 16-9-es félidei eredményt.

A második felvonás elején a továbbra is hibátlanul próbálkozó Klujber növelte nyolcra a Kohász előnyét, s bár Temes góljaival igyekezett mindent elkövetni a váci alakulat azért, hogy feljebb zárkózzon, a Kohász remek támadójátékkal lepte meg ellenfelét, így a Szilágyi Zoltának a 39. percben muszáj volt ismét időt kérnie, mert elúszni látszott csapata számára a mérkőzés (22-13). Persze nagyon sok volt még hátra a meccsből, ráadásul Temessel nem nagyon bírtak ekkor a mieink, s érezte egy György László is, aki a nyolcgólos előny ellenére is azt kérte tanítványaitól a 43. percben, hogy megfontoltan, a támadásokat nem elsietve játsszanak. Ekkor jött azonban egy kisebb hullámvölgy a mieink játékába, pont a támadások befejezésébe csúszott egy-két hiba, így a félidő derekára hatra "olvadt" a hazai előny (24-18).

Szerencsére hamar átlendült ezen az időszakon a Kohász, s bár a helyzetek kihasználásával továbbra is akadtak azért problémái a mieinknek, a túloldalon Csapó Kyra is több alkalommal védett, így az 50. percre ismét visszaállt a két gárda közti korábbi különbség (27-19). A vendégektől a fiatal, mindössze tizenhat éves Kácsor vette hátára csapatát, ám a túloldalon rendre jött a válasz, így az 55. perchez érve gyakorlatilag már csak az volt kérdéses, hogy milyen arányban nyeri a rangadót együttesünk (29-21). A mérkőzés véghajrájában ugyan sikerült valamelyest csökkentenie a különbséget a vendégeknek, de a Kohász győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, s a 31-26-os sikernek hála a mieink továbbra is tartják negyedik helyüket a bajnoki tabellán.

DKKA - Ipress Center-Vác 31-26 (16-9)

DKKA: Csapó - Rácz-Vincze 4, Szalai 3, Micijevic 1, Cifra 2, Kovács 10, Klujber 6. Csere: Vártok, Pálinkás (kapusok), Kudor 2, Karnik, Grosch, Takács D. 3, Nick. Vezetőedző: György László.

További hírek

Old Friendship in a New Light

Old Friendship in a New Light

2024. Aug. 27. #DKKA felnőtt csapat

Today, our adult women's team, competing in the NB I (Hungarian Women's Handball League), has signed a sponsorship agreement with Di-Fer Auto Group, a company that has been present in the city for many years. As part of the agreement, our French player Déborah Kpodar received a new Suzuki Vitara Hybrid car.

We Ended the Season in Győr

We Ended the Season in Győr

2024. May. 26. #DKKA felnőtt csapat

In the closing moments of each half, ETO concentrated much better, achieving a 40-25 victory over DKKA in the last round of the championship.

Excellent Victory in Kisvárda

Excellent Victory in Kisvárda

2024. May. 18. #DKKA felnőtt csapat

With outstanding defense and a brilliant performance by goalkeeper Alexa Wéninger, our academy's senior team secured a 23-18 victory against Kisvárda on Saturday evening.

Living for Dunaújváros Handball for 37 Years

Living for Dunaújváros Handball for 37 Years

2024. May. 16. #DKKA felnőtt csapat

Twenty-five years ago today, the Dunaújváros women's handball team achieved its greatest club success. On this occasion, we interviewed our team's technical director, Anita Györgyné Oblisz.

So close!

So close!

2024. May. 12. #DKKA felnőtt csapat

For fifty minutes, our adult team had a realistic chance of securing points against Vác, but the hosts managed the final moments better.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat