„ACÉL A SZÍV!”
Bravúros pontszerzés
Négygólos hátrányból felállva, s óriásit küzdve sikerült pontot szereznie az Érd elleni találkozón a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttesének a bajnokság mai játéknapján a sportcsarnokban. Ugyan a véghajrában közel volt a győzelem is, ám ennek az egy pontnak most lehet őszintén örülni.
A bravúros eredmény reményében fogadta ma este a negyedik helyen álló Érd együttesét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, ám ahhoz, hogy sikerüljön pontot, esetleg pontokat rabolni a favorittól, egységes, jó csapatjátékot várt tanítványaitól Mátéfi Eszter vezetőedző.
Csak a hajráért kár
Takács Dusmáta góljával kezdődött a mérkőzés, melynek első perceiben a védelmek és a kapusok remekeltek inkább. Az már ekkor látszott, hogy hatalmas elánnal küzdött mindkét együttes, s bár hibák természetesen akadtak mindkét oldalon, a hozzáállásra sem a mieinknél, sem az érdieknél nem lehetett panasza a szurkolóknak. A tízedik percben, 4-3-as érdi vezetésnél egy kicsit megijedtünk, majd a félidő derekán, mikor Ferling sérülés miatt az öltözőbe kényszerült már több volt az aggodalmas tekintet a hazai oldalon, ám kétfás hátrányban sem adta fel a harcot együttesünk, s jó védekezésével, valamint Takács Dusmáta és Bódi góljaival tartotta a lépést vetélytársával (8-8).
A 20. minutumban, Berta bravúros találatával ismét visszavette a vezetést a Kohász, s bár erre két góllal válaszoltak a vendégek is, a kiválóan küzdő Mátéfi-tanítványok tartották a lépést a több válogatottal felálló vendégek ellen (12-12). Az utolsó három percben azonban egy kicsit megtorpantak a mieink, hiszen három hibájukat is góllal büntette a vendégcsapat, ám Takács Dusmáta ötödik találata után újra örülhettek a dunaújvárosi drukkerek, akikre bőven várt még izgalom a térfélcsere után is, mert a Kohász kétgólos hátránya egyáltalán nem tűnt behozhatatlannak (14-16).
Parádés pontszerzés
Ugyan a második felvonás újabb hazai góllal kezdődött, ám a folytatásban úgy tűnt, hogy igazolja a papírformát az érdi egylet, mely nagyon összekapta védekezését, mellyel egyre gyakrabban állította megoldhatatlan feladat elé játékosainkat. Ebben az időszakban ráadásul támadásban is pontosabbnak bizonyult az Érd gárdája, így egyáltalán nem volt véletlen, hogy a 41. percben, négygólos vendégvezetésnél időt kért Mátéfi Eszter, hogy rendezze csapata sorait (17-21). A rövid pauza segített is a mieinken, akik védekezést váltottak, s mivel Pisák sorozatos védései után a visszatérő Ferling három, míg Gáspár egy gólt szerzett, így újra teljesen nyílt lett a meccs (21-21).
Azonnal jött is az érdiek harmadik egyperces elbeszélgetése, mely után visszavette a vezetést ellenfelünk, ám az egyre lelkesebben játszó hazaiak ekkor már tartották a lépést vetélytársukkal, s minden vendégtalálatra góllal válaszoltak. A mérkőzés egyik kulcsmomentuma volt, hogy az 53. percben egygólos érdi előnynél Pisák büntetőt védett, majd nem sokkal később, a szenzációsan játszó Ferling révén már a Kohász-tábor örülhetett a vezetésnek (26-25). Az utolsó két percre ráadásul emberelőnybe került együttesünk, s bár egy kimaradt hazai hetes után Sánta góljával még egyszer magunkhoz ragadtuk az előnyt, Franic átlövésére nem volt ellenszerünk, így 27-27-es döntetlennel ért véget a találkozó.
Örüljünk a pontnak
A Kohász játékosai küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak a mai estén, s bár a hajrában kicsit több rutinnal akár a győzelmet is megszerezhették volna, mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző a mérkőzés után elárulta, nem lehetnek elégedetlenek a megszerzett egy ponttal sem.
- A csapat minden játékosát nagy dicséret illeti, mert kiválóan küzdöttek a mai találkozón, s akkor sem adták fel a harcot, amikor már úgy tűnt, hogy veszni látszik számunkra a mérkőzés. A mérkőzés utolsó periódusára feljavult a védekezésünk, ráadásul Ferling ismét vezéregyénisége volt az együttesnek, így megérdemeltnek tartom a pontszerzésünket. A hajrában persze volt esélyünk a győzelem megszerzésére is, ám én nagyon örülök az egy pontnak és a mutatott játéknak egyaránt, mert erre lehet építeni a közeljövő mérkőzésein is.
Dunaújvárosi Kohász KA – ÉTV Érd VSE
27-27 (14-16)
DKKA: Pisák, Berta 3, Ferling 6, Takács D. 5, Gáspár 2, Sánta 1, Bódi 7. Csere: Takács F. 2, Gera, Kővári, Rádl 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Old Friendship in a New Light
2024. Aug. 27. #DKKA felnőtt csapatToday, our adult women's team, competing in the NB I (Hungarian Women's Handball League), has signed a sponsorship agreement with Di-Fer Auto Group, a company that has been present in the city for many years. As part of the agreement, our French player Déborah Kpodar received a new Suzuki Vitara Hybrid car.
We Ended the Season in Győr
2024. May. 26. #DKKA felnőtt csapatIn the closing moments of each half, ETO concentrated much better, achieving a 40-25 victory over DKKA in the last round of the championship.
Excellent Victory in Kisvárda
2024. May. 18. #DKKA felnőtt csapatWith outstanding defense and a brilliant performance by goalkeeper Alexa Wéninger, our academy's senior team secured a 23-18 victory against Kisvárda on Saturday evening.
Living for Dunaújváros Handball for 37 Years
2024. May. 16. #DKKA felnőtt csapatTwenty-five years ago today, the Dunaújváros women's handball team achieved its greatest club success. On this occasion, we interviewed our team's technical director, Anita Györgyné Oblisz.
So close!
2024. May. 12. #DKKA felnőtt csapatFor fifty minutes, our adult team had a realistic chance of securing points against Vác, but the hosts managed the final moments better.