„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Remek nyitány Dániában

DKKA utánpótlás
2017. Aug. 02.
  • Facebook

Mind a hét meccsüket megnyerték a Generation Handball elnevezésű nemzetközi torna első napján akadémiánk utánpótlás együttesei.

Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, a nyári felkészülés egy részét Dániában, Viborgban töltik akadémiánk felnőtt és utánpótlás együttesei. Nincs ez másként az idei esztendőben sem, ám míg a felnőtt együttesünk egyhetes edzőtáborban igyekszik finomítani játékán, addig az utánpótlás csapatok a nagy múltú Generation Handball elnevezésű nemzetközi tornán vesznek részt. A leány és fiú mezőnyben összesen 152 csapat vesz részt az augusztus 5-éig tartó viadalon, s köztük ott vannak a dunaújvárosi fiatalok is, akik az U14-es, az U16-os, valamint az U19-es korosztályban is egy-egy csapattal vágtak neki ma délelőtt a nemzetközi torna küzdelmeinek.

U14-es együttesünk hiba nélkül kezdte a sorozatot, hiszen előbb az izlandi Vikingur ellen meccs nélkül szerzett kettő pontot, majd jöhetett a házigazda Viborg 2 elleni csata, melyet simán, 19-9-re nyertek a Kohász kézilabdázói. Nem hibáztak az U16-osok sem, akik előbb a norvég Florø SK Handball gárdáját győzték le 17-14-re, majd a hazaiak harmadik számú együttesét ütötték ki 11 góllal (24-13), végül a szintén dán Køge Håndbold gárdája ellen arattak 16-15-ös sikert, így az első játéknap végén vezetik csoportjukat.

Az U19-esekről sem lesznek szép emlékei a vendéglátóknak, ugyanis akadémiánk ifjúsági gárdája könnyedén, 17-7 arányban múlta felül a Viborg fiataljait, majd a Slagelse ellen is begyűjtötte a pontokat (22-10), így a mieink hét meccset megnyerve, hibátlan teljesítménnyel zárták az első játéknapot, s jó esélyekkel várhatják a mai folytatást.

További hírek

The competition notice has been announced

The competition notice has been announced

2021. Jun. 17.

There will be no substantial change for next season regarding the conduct of adult tournaments.

Kupagyőzelem hibátlan mérleggel!

Cup winners

2021. Jun. 06.

DKKA gained the first place in the League Cup with a flawless performance.

The final win is really close

The final win is really close

2021. Jun. 01.

Kozármisleny fought well in the first leg of the League Cup final, but in the second half, better and more accurate visitors made a big move towards winning the series with a confident 35-25 victory.

A victory at the end of the season

A victory at the end of the season

2021. May. 30.

The adult team of our academy finished in the eighth place in the championship, after defeating the Érd by 36-33 in the Dunaújváros Sports Hall in the last round.

It doesn't work without defense

It doesn't work without defense

2021. May. 26.

We suffered a surprising, but based on what we saw, a legitimate defeat in Békéscsaba.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat