„ACÉL A SZÍV!”
Szép siker Békéscsabán
Hullámzó mérkőzésen, de nagyon fontos sikert aratott együttesünk a Békéscsaba otthonában. Mátéfi Eszter tanítványai már hat góllal is vezettek az első félidőben, s bár innen még felállt a házigazda, a véghajrát jobban bírtuk, s 26-25-ös győzelemnek örülhettünk.
Az Érd elleni bravúros pontszerzés után újabb nehéz feladat várt csapatunkra, mely a mieink közvetlen riválisával, a Békéscsaba gárdájával csapott össze ma este hat órától, ezúttal idegenben. A találkozó esélyesének a házigazda számított, mely ősszel Dunaújvárosban is sikert aratott, ám a közelmúlt eredményei, valamint játéka alapján bízhattunk azért egy esetleges jó eredmény elérésében.
Legnagyobb örömünkre a Kohász játékosai ismét remek hozzáállással és játékkal örvendeztették meg az értük szurkolókat, hatalmas csatában, 26-25-ös győzelmet arattak vetélytársuk otthonában. Együttesünk kiválóan kezdte a mérkőzést, s sokáig úgy tűnt, hogy már az első felvonásban eldönti a két pont sorsát, hiszen akadt olyan időszaka a félidőnek, amikor már hat góllal is vezettek Ferlingék. A hazaiak azonban a szünetig feljöttek két találatra, majd a második felvonásban egalizáltak is, ám a mieinket nem lehetett megtörni, mert több alkalommal is visszavették a vezetést, s előnyükből egy gólt megőriztek a lefújásig. A 26-25-ös győzelem egyben azt is jelentette, hogy csapatunk feljött a bajnoki tabella nyolcadik helyére úgy, hogy a Siófok csapatát egy, míg a Békéscsaba és a Debrecen előtt két ponttal áll jobban jelenleg.
A találkozó után megszólaltattuk Mátéfi Eszter vezetőedzőt is, aki természetesen nagyon örült a győzelemnek, melyet elsősorban a csapatjáték diadalának tartott.
- Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy azt elterveztük, mert nagyon jól védekeztünk, a kapuban is jól teljesítettünk, s a lerohanásokból szerzett könnyű gólokkal sikerült megzavarnunk ellenfelünket. Az első félidő hajrája előtt 16-11-re vezettünk, ám elkövettünk egy-két hibát, amiből feljött a Békéscsaba 16-14-re, majd a második felvonásban több alkalommal ki is egyenlítettek a vendéglátók. Mi azonban továbbra is remekhozzáállással küzdöttünk, s végre a lányok is elhitték, hogy lehet esélyünk idegenben nyerni, így a véghajrában megszerzett kétgólos előnyünkből meg tudtunk tartani egyet, amivel nagyon értékes győzelmet arattunk. A csapat minden pályára lépő tagja kiválóan teljesített, ismét igazi csapatként küzdöttünk, ennek eredménye volt mai szép sikerünk is.
Budapest Bank Békéscsaba – Dunaújvárosi Kohász KA
25-26 (14-16)
DKKA: Pisák, Bódi 6, Sánta 1, Gáspár 1, Takács D. 4, Ferling 5, Berta 3. Csere: Csapó (kapus), Takács F. 3, Gera 1, Rádl 2. Edző: Mátéfi Eszter.
További hírek
Back to Dunaújváros
2022. Dec. 13.IMPORTANT CHANGE! We are hosting Siófok KC in Dunaújváros on Sunday.
Painful draw
2022. Dec. 03.The long break was clearly visible in the match of our first team, which, somewhat surprisingly, only managed an 18-18 draw against NEKA.
Easily into the next round
2022. Nov. 23.With a very smooth, 45-12 victory against Ajka our academy's adult team qualified for the fourth round of the Hungarian Cup.
Victory before the long break
2022. Oct. 22.With good defense and an improving offensive game, our academy's adult team got a well-deserved 26-22 result against Budaörs tonight.