„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A Vasas következik

2017. Sep. 20.
  • Facebook

Hazai környezetben, a Vasas elleni találkozóval folytatja felnőtt együttesünk a K&H női kézilabda liga küzdelmeit.

Két magabiztos győzelemmel kezdte a K&H női kézilabda liga idei kiírását akadémiánk felnőtt együttese, mely csütörtök este tovább növelheti bajnoki sikerei számát. Ehhez nem kell egyebet tennie György László tanítványainak, mint legyőzni hazai pályán az újonc Vasas együttesét. Ez nem ígérkezik túl nehéz feladatnak, ugyanis holnapi ellenfelünk a Fradi elleni 39-22-es vereséggel kezdte a szezont, majd 37-21-re kikapott az érdiektől is, így jelenleg az utolsó helyen áll a tabellán.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a mieink könnyedebbre vennék a játékot sőt, mint azt vezetőedzőnk, György László elmondta, nagyon is komolyan veszik ellenfelüket, hiszen egyértelműen az a céljuk, hogy itthon tartsák a bajnoki pontokat.

- Azonos osztályban játszunk, ellenfelünk célja, hogy bennmaradjanak az NB I-ben, szóval nagyon komolyan vesszük a csütörtök este hat órakor kezdődő mérkőzést. Ugyanakkor mi még építjük a csapatunkat, folyamatosan azon vagyunk, hogy a legjobb formánkat nyújtsuk, mert ahogy haladunk előre a szezonban, úgy várnak ránk egyre nehezebb mérkőzések. Természetesen felkészültünk a Vasasból, ugyanúgy, mint bármelyik másik ellenfelünkből, bizakodva várjuk a találkozót, s bízom benne, hogy mindenki koncentráltan, s olyan hozzáállással lép pályára, mint legutóbb Békéscsabán. Oguntoye Viktória és Kemény Dóra továbbra sem léphet még pályára, de a többiekre mind számíthatok a Vasas ellen.

 

További hírek

An unexpected huge defeat

An unexpected huge defeat

2021. Sep. 25.

The adult team of our academy suffered a massive, 33-23 defeat in the Hungarian championship against Vác, playing very nervously with many mistakes.

Nice victory in Budaörs

Nice victory in Budaörs

2021. Sep. 18.

A confident win in Budaörs, the bad away form is broken!

Victory is what matters!

Victory is what matters!

2021. Sep. 11.

The championship fights of the season 2021/2022 started for us with a nervous game, but with an important success.

The adults won the tournament in Békéscsaba

The adults won the tournament in Békéscsaba

2021. Aug. 21.

A six-goal, 29-23 success in the final against Alba FKC.

Win at the third preparation match

Win at the third preparation match

2021. Aug. 13.

Our adult team gained a seven-goal, 32-25 victory at their training match played at the home of Vasas.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat